Kérés...

Megkérem minden kedves olvasómat, hogy ha valami nem tetszik, amit írtam, nyugodtan jelezze akár itt, akár személyesen. Azért van a "megjegyzės" ablak, sőt, névtelenül is lehet írni :) De úgy gondolom, felnőttek vagyunk, nem óvodások, hogy egymás háta mögött árulkodjunk....
 Tudom, hogy sokan olvasnak titokban, de hát ez nem is zárt blog, bárki bekukkanthat, maradhat, de ha nem tetszik, tovább is lapozhat, senki nem kötelezi, hogy olyat olvasson, ami szerinte "szörnyű". Ha pedig tetszik, a pozitív visszajelzés is jólesne :)
És úgy tudom, engem sem kötelezhet senki arra, hogy kitöröljek innen dolgokat, ez a blog az én személyes véleményem tükrözi, és egyelőre ez még nem tilos a demokráciában.
Ha pedig konkrétan szabályt vagy törvényt sértek, arra is megvan a lehetősége minden állampolgárnak, hogy bíróság elé vigye az ügyet.
Akinek nem inge, ne vegye magára, nem szeretnék én senkit megbántani, de úgy érzem, sokan csak azért követik a bejegyzéseimet, hogy hibát találjanak benne, bennem, bennünk. Azt pedig nem nehéz, szerintem másban sem....
Nem jókedvünkből választottuk Hannának a magántanulóságot, hanem egy komoly betegség miatt, ami megkeseríti az életét, tönkreteszi fejlődő szervezetét, és nagy terhet tesz mindannyiunk vállára. Amikor ezt a blogot elkezdtem írni, kicsit dokumentálni szerettem volna a tanuláshoz szükséges dolgokat, a hivatalos menetét a magántanulói jogviszony kérelmének, az itthoni iskolásdi örömeit és nehézségeit, de belátom, teljesen más irányt vettek az írásaim. Nem könnyű ez az egész... Azt érzem, eltörpülnek az iskolából kapott jó és kedves élmények amellett a mérhetetlen nehézség és szomorúság  mellett, amik érnek minket... Igen, negatív lettem, mert nincs okom bizakodni, csak az ad erőt, hogy egyszer vége lesz, örökké nem tart, és addig is megpróbálom a lehető legjobbat kihozni az iskolás évekből a gyerekeknek, hogy ne csak a rossz élmények maradjanak meg. De ez is egyre nehezebb... Aki szép dolgokat akar olvasni, látni, és felüdülni vágyik, válassza a másik blogom.

Szüreti....

... mulatságon voltunk szombaton, az iskolában.
Minden évben rendeznek vacsorát a szülőknek, rokonoknak, mulatni vágyóknak, a befolyt összegből pedig az iskola alapítványát gyarapítják, mert sajnos a mai iskoláknak máshonnan nem jön segítség... Gondolkodtál már azon, honnan vannak a versenyeken a jutalmak? Hát körülbelül innen.... Oviban ugyanez a felállás, az új játékok így születnek, sajnos nem az önkormányzatban teremnek.
A vacsorákra mi nem mentünk soha, nem a mi világunk a mulatós zene meg a buli... A gyerekekre is meg kellett volna mindig szervezni, ki vigyázzon, na meg kiöltözni, stb... Adtunk be alapanyagot a vacsihoz, tombolatárgyat, vagy vettünk támogatójegyet, de évek óta nem mentünk el.
Na de most nagyon okosan azt találta ki a vezetőség, hogy nem vacsora lesz, hanem családi nap! Ez szerintem a legjobb ötletük idén (eddig, de remelem, lesz még több ilyen gondolatuk). Ide eljöhetnek a gyerekek, nagyszülők, barátok, közelebb kerülhetnek egymáshoz a családok és a pedagógusok...
Volt jelmezes felvonulás a szüret-ősz témakörben, vetélkedők, kézműves foglalkozások, büfé, süti, disco, de nekünk legjobban a Csörömpölők tetszettek!:) fiatal, humoros zenekar, népzenével, gyerekdalokkal, na meg táncházzal.... 
Szívből remélem, mert nekem úgy tűnt, hogy sokkal több bevétel lesz ebből a jó kis napból, mint a vacsikból:) és kérünk még több ilyen vidám délutánt!

Iskola ha beindul...

Akkor nincs 1 perc nyugtod se. Esténként már sírni tudnék, úgy vágyom az ágyam... Kaptam is egy új matracot, hogy reggel ne úgy ébredjek, mint akit agyonvertek. Kell ez nagyon, mert nappal viszont  összetör a sok dolog.
Jakab első órája 7:15-kor kezdődik, keltem hatkor. Gyors reggeli, teázás (a minap már történelmi kérdések utan kutattunk együtt hajnalban), majd amikor indulóban van, ébresztem Sárit és Samut. Ők is megreggeliznek, aztán indulunk hamar, mert 3/4 nyolcig mindkettőjüknek be kell érnie, de 1800 méter különbség van a két épület között..... Kénytelen vagyok autóval hordani őket, akármibe is kerül, mert sose érne be Sári időben, és akkor a dögnehéz táskájáról még nem is beszéltem. Samu így is sokszor egyedül sétál be egy szakaszon, ő nagyon élvezi, én meg nagyon izgulok:)
Mivel egyikük sem ebédel bent, az óráik után megint két helyen kell lennem egyszerre. Samunak minden nap öt órája van elsős léttére, hála a mindennapi testnevelésnek. Sárinál kell kezdenem, mert ha nem vagyok ott kicsengetésre a kis épületnél, ahova jár, meglehet, hogy nem találom ott az osztályát, mert már elindultak a nagy épületbe ebédelni... Mert a napközisek minden nap átgyalogolnak és ott maradnak délután. A tornaóráik is az utolsó órákban vannak, mert a kisépületben  nincs tornaterem se. Ám mire átvonulnak szegények, addigra nincs is idő átöltözni, gyakran csak az udvaron játszanak egyet. A szaktanárok meg ide-oda kerékpároznak, hogy megtarthassák a nyelvórát, énekórát, stb. És a történet úgy kerek, ha elmondom, hogy csak a harmadik-negyedik osztályok járnak ide, kivéve az igazgató úr gyerekének osztályát..... Ők a nagy épületben maradhattak.
Samuval minden délután mennem kell vagy fejlesztésre vagy logopédiára. Így csúszik a leckeírás, kimarad a szabad játék, marad helyette a rohanás meg a sírás-rívás... Elsősként amúgyis fenekestül felfordult az élete, de ezek még jobban kiborítják. Ha hagyom kicsit játszani, akkor a leckeírásra olyan fáradt, hogy csak dühöngünk mindketten, ha meg nem játszik, rögtön leültessem leckézni?! Hova lett a gyerekkor?

Csütörtök a legrosszabb: az utolsó óra után félóra múlva kezdődik a fejlesztés, ezalatt megetetem valamivel az autóban, és ahogy ennek vége, már ott is kell lennünk a logopédián. Közben Sári is velünk van, leckézünk vagy elintézzük a vásárlást, de hazamenni nincs értelme és benzinpazarlás is volna. Milyen jó, hogy Barnabás ezalatt Hannával otthon lehet! Mert régen őt is húztam-vontam magammal ezekre a helyekre...
Mire hazaesünk, elfáradunk mind, de nincs pihenés, meg kell csinálni a leckét, begyújtani, a nagyokkal is törődni, és már itt is a vacsoraidő. Utána fürdés és nyolckor mindenki ágybabújik. Ha sikerül...:) kicsit még olvashatnak vagy én olvasok a kicsiknek, de hamar aludni kell, mert következő nap kezdődik elölről az egész...
El sem tudom képzelni, hogy csinálja, aki még dolgozik is... Minden elismerésem a dolgozó anyáké!!
És hálát adok Istennek, hogy itthon lehetek a gyerekekkel...

"Ki a hülye, én vagy te?":)

Hanna magántanulóként mindig megkapja az időpontokat, mikor melyik órára kell bemennie. Két hete a f. elmaradt, mert P. bácsinak orvoshoz kellett mennie. Semmi baj, Hanna visszagyalogolt haza, végülis ráér, még jó, hogy mostanában elmúltak az izomgörcsei és tud gyalogolni...
Egy héttel később szerették volna bepótolni, ez Hanna miatt nem jött össze, szegény összekeverte az időpontokat és egy órával később ment (nem nehéz belezavarodni, mert hol így kell menni, hol úgy, bárkivel előfordulhat). Na ezért a portás(!) úgy leordította, hogy majdnem sírt... Másnap megmondtam a magamét, marhára semmi köze ehhez szerintem. Szóltam az osztályfőnöknek amiatt is, hogy sokan nagyon ellenségesek Hannával, olyan, mintha egy renitens diák lenne, aki azért magántanuló, mert kizárták.... Őszerinte ezt mi túlreagáljuk. Úgylegyen. Kértem azt is, hogy telefonáljanak, ha elmarad valami, tavaly is párszor potyára caplatott be... És nem rossz diákról, hanem egy betegről van szó. Köszönjük.
Ma újra bement Hanna, reggel nyolckor matekja volt, és megvárta az aulában a tízórát is, mondván, f. lesz. De közben megtalálta a papírt, amit P. bácsi írt múlthéten, és látva, hogy csak 14-én lesz órájuk, hazajött. Már kezdtünk összezavarodni, de igyekeztem lazítani őt, semmi baj, nevessen rajta, ez van.
Erre csörög a telefon, P. bácsi kérdi, hol a Hanna........ Nem emlékezett arra se, hogy ő 14-ét írt a papírra.
De legalább telefonált.
Csak ez a dal jut eszembe erről az egészről:

"Kússzunk fel, a lépcső vár,
kár, hogy néhány csúszda megfordítva áll.
És lenn a háló kissé elszakadt, de így izgalmasabb,
s van, aki nézi csak.
Tudnod kell, fontos szabály:
ha a legkisebb a legtetőre áll,
ő mindenkinél ügyesebb, és fentről mindent lát;
figyeld az ő szavát.
Míg a törpe ordibál,
mert az óriás vállán áll,
míg az óriás félreáll,
mert a törpe ordibál,
míg az őrült körbejár,
miénk ez a cirkusz,
itt mindenkire szerep vár.
Miénk ez a cirkusz.
Mindenkire szerep vár. "
(LGT)

Költségek kontra oo

Augusztus vége felé, mikor kezdtem szelektálni a tavalyi iskolás dolgokat és begyűjteni az ideit, egyre idegesebb lettem. Jakab minden füzetét elrakja, jól is teszi, kell a Hannának, nem ezzel van a gond. De azt már szívesen megkérdezném a kedves tanároktól, hogy lehet az, hogy egész évben mindössze 4(!) oldalt írnak egy A4-es méretű füzetbe?! Ugyanez a tanár nagy bőszen hangsúlyozza, hogy az a fontos, amit ő mond, nem a könyv... De fordítva is igaz: némely könyvet ki se nyitották a tanévben, érdekli is őket, hogy csupán 1500 Ft és 80 dkg??? (igaz, hogy mi ingyen kaptuk, de aki nem?! és velünk is cipeltették...) Ugyanezt találtam Sári fiókjában...
Másik kiakasztó a használt tankönyv. Nem lenne vele baj, ha nem kellene beleírni. Ha vigyáznak rá. Ha lenne még borítója. Ha nem lenne benne ronda vagy egyenesen obszcén firka. Ha elő se kellene venni mondjuk...
Folytassuk a tornafelszereléssel. Jakabnak év végén kellett új tornacipőt venni, mert kinőtte.... Ez persze ősszel már csak neccesen jó az egyre növekvő lábára. Mivel 9. évfolyamban kötelező a mindennapos tornaóra, minden napra kell tiszta fehér zokni (alig van, mert mindig fekete-szürkét hord, tehát vennem kellett), póló (az iskolai egyenpóló darabja 1500.-), rövidnadrág (erre szerencsére nincs kikötés). És persze cipelje ezt is mindennap a több kiló könyv meg vastag spirál füzet mellett.
Sárinak idáig megfelelt akármilyen rövidnadrág kis fehér pólóval, de ha netán csíkos volt, abból se csinált gondot a tanítónéni. Ám idén új szelek fújnak a divatban (de rég hallottam ezt a szlogent! Hihi!), piros színű tornadresszt kell vennünk. Igen, azt a műszálasat. Igen, amiben mindenki rettenetesen néz ki, amiben lehet cikizni egymást a lányoknak. Amiből kilóg a pamutbugyi oldalt. És mondom, műszálas. Majd miután megvettem az új tornacipőt és ki is pingáltam, a tanítónő közölte, csak fűzős cipőben lehet a gyerek. Na ebből még nem volt gond, mivel: Sári osztálya kb. 2 km-re kapott osztálytermet az iskola épületétől, ahol nincs tornaterem, így a tornaórát utolsó órában tartják nekik a főépületben, hogy utána már maradhassanak ebédelni meg napköziben, elvileg. A gyakorlatban idáig már 3x is átgyalogoltak a súlyos táskáikkal, tornacuccal, esernyővel, miegyebekkel, ám egyszer sem kellett átöltözni, az udvaron játszottak... Igen, a napközisek mindennap átcuccolnak. Sáriért inkább elmegyek, a minap a saját táskámban vittem pár könyvét, mert nem fért az övébe. És autóval megyek, napi 4x 3 km-t nem tudok gyalogolni, ekkora pakkokkal, bringával sem lehet, a gyerekeimet nem engedem a kamionos forgalomban kerekezni... Hát számoljuk a költségekhez a benzinköltséget is. Az igazgató úr ezt megússza, mert az ő harmadikos gyerekei a főépületben maradtak, ez evidens.
Samu elsős lett, heti 35 órában okosítja őt az állam. Több, mint Sári órái... A mindennapos tesi itt is megdobja a kiadásokat, fehér póló, piros nadrág, fehér zokni -- minden napra. És reménykedjünk, hogy van hol tornázniuk.
És a kiegészítőnek tűnő, ám nélkülözhetetlen eszközökről még nem beszéltem... Mert kell tolltartó, rendes ceruzák, színesek, amik használhatóak is, meg radír, amiből számoljunk nyugodtan heti 1-2-t, és vegyél technika-rajz felszerelést, egy jó táskát, ami kényelmes valamennyire meg erős, hogy bírja a több kiló felszerelést... És legyen egy pár jó cipője a gyereknek, meg pár váltás "kimenőruha" (sok váltás, mert a gyerekek észreveszik, ha kétszer megy egymás után ugyanabban a nadrágban... Ezért sokszor visszahajtom az egyszerhasználtat és két nap múlva adom vissza) ( ez komoly, Hannának anno sok problémája volt ebből).
Szerintem még nem végeztem. Ja persze, Jakab középiskolás, itt már tudományos számológép kell... Meg menő cuccok. Még jó, hogy Jakabnak más a menő, mint a divatos.
És most jön a kedvencem, az osztálypénz! Néhány szülő szerint sose elég, még többet kellene szedni, mert mi lesz ha.... Mi lesz??? Egyáltalán minek kell? Hogy a gyerekeknek Mikulás-csomagot vegyenek, a tanároknak virágot, na meg toronyórát jóóó nagy lánccal. Most havi 500.- a beadandó, 4 iskolás esetében azért ez durva. És persze, ha nem fizetem, kitesznek a faliújságra, mint egy  szégyenfalra, holott teljesen törvénytelen az osztálypénz szedése.
Van még papírpénz vagy fénymásolási díj, meg használati díj az eszközökre (???), a középiskolában amortizációs díj. Fizesd ki az ellenőrzőt (500.-), aminek alsó tagozatban szinte semmi funkciója nincs.
Félévente (de úgyis besűrűsödik) szállíts be egy rakat zsepit, szalvétát, wc-papírt, szappant, kéztörlőt...... De legyen a gyerek zsebében és a táskájában is, mert neki úgyse jut a közösből.
És a szabadon választható de erősen propagált színházbérletek, havi újságok, és a pénzbe kerülő tanulmányi versenyek. Mert valamiből ki kell fizetni a gyerekek jutalmát...
Biztos hiányzik még egy csomó minden, egészítsétek ki bátran!:)

És itt van Hanna, akinek nem kellett sem új ruhát, sem új táskát venni, de még füzeteket sem, nem kell tornacucc, nem kell rajzeszköz, több tucat beadandó minőségi papír.... Nincs osztálypénz. Nincs kötelező jópofizás a tanárnő névnapján. Még ballagni sem szeretne, nincs kedve elbúcsúzni azoktól a kedves osztálytársaitól, akik nem is köszönnek neki...
Ti mit gondoltok erről? Szükséges ennyit költeni, még a tanítónéni is megjegyezte: ez az ingyenes oktatás?!

Akció!!

Ha már szegény gyerekeket iskolába kellett küldenünk, legalább kedvezzünk kicsit nekik... Nálunk egy hete buli van, palacsintát sütök reggelire, kedvenc ételeikkel várom haza és apróságokkal lepem meg őket... Hátha enyhít valamit a szeptemberen.

A többi gyerekre való tekintettel és persze a szülők pénztárcájára tekintettel akciót hirdetek a Meska-boltomban: ebben a hónapban MINDEN JÁTÉKOM 15% KEDVEZMÉNNYEL VÁSÁROLHATÓ MEG!

Ajánlom magamat:)

Rendhagyó módon átirányítalak benneteket a másik blogomra, ahol a tanulósarok legújabb éke látható. Ugye, te sem dobtad ki a régi széket?:)

Kérvényezés

Hannával simán ment minden: augusztus utolsó hetében megkérdeztem az igazgatót, lehet-e továbbra is magántanuló, ő pedig csak azt mondta, hogy mivel tavaly is jól működött a dolog(!), természetesen! A titkár kinyomtatott egy kérvényt a tavalyi mintájára, én aláírtam, és ennyi.

Amitől féltem, az a délutáni műszak az alsósaimnak..... Először arról volt szó, hogy valami ütős indokkal írjak kérvényt, es esetleg elfogadja az igazgató. Első tanítási napon vittem is egyet, merészen arra hivatkoztam csak, hogy otthon vagyok es együtt tanulok Sárival es Samuval. Reménykedve adtam volna át, ám az iskolatitkár azzal fogadott, pénteken volt egy értekezlet, Hol azt az utasítást kapták, hogy kérvény nélkül megengedhetik, hogy a gyerekek a kötelező órák után hazamenjenek. De azért hagyjam ott, mert sose tudni, mikor gondolják meg magukat...
Megnyugodtam.
De tegnap egy formanyomtatvánnyal fogadott az elsős tanítónéni, miszerint:

Tisztelt Igazgató Asszony! (ezt nem is értjük, mikor bacsink van)

Kérem, hogy gyermekemet a kötelező tanítási órák utáni egyéb foglalkozások alól felmentési szíveskedjék.
Név, stb, stb....
Indoklás:................ (Ezt nem kell kitölteni, de így okafogyottá válik ez a papír....)
Dátum, aláírás

Majd lejjebb egy rész:
Az osztályfőnök javaslata:..........
Az igazgató döntése: engedélyezem/nem engedélyezem
Dátum, aláírás

Nos, még nem kaptam választ, de nagyon remélem, hogy nem Micskamának lesz igaza:)

Egyébként olyan propaganda megy a napközi mellett, hogy lassan csak a verbunkosok meg a kézenálló bohócok hiányoznak a felcicomázott elefántos felvonulással...

Első nap

Jakab ma kezdte a középiskolát.
Hanna maradt itthon.
Sári új tanítónénit kapott, új épületbe jár.
Samu elsős lett.
A legkisebb még az enyém egy darabig......

Viszaszámolás......

A nyári derűs feliratunkat vagdossa Hanna minden nap... Rossz nézni.

Nagy a készülődés, hiszen két elsősöm is van: Jakab a középiskolát kezdi, Samu az általánost.
Sári harmadikba lép, új tanítónénikkel, új épületben, és a családban elsőként németet fog tanulni:)
Hanna maradhat itthon, igazán hálás lehetek az igazgatónak, szó nélkül beleegyezett. Kicsit meg is lepődtem, harcokra számítottam!:))
De a harcok még várnak, az egész napos iskola ellen még síkra kell szállnom...

És hogy addig se unatkozzak, átfestem a lányok írószekrényét, a szeszélyes időjárás miatt hol máshol, mint a nappali-étkező-hálónkban?!:)

Ám elsejéig még van pár napunk, addig még vakáció van!!! Vagy csak vaká..........? Ez csak rajtunk múlik :)

Nyár van, nyár!:)

Na ezért nem írok... Pihenünk. Lustálkodunk. Alszunk. Fagyizunk. Játszunk. És nem, nem tanulunk. Eszemben sincs! Tegnap juttatta eszembe valaki egyáltalán az iskolát, kicsit fel is húztam magam, mert előjöttek az aggodalmak, amiket augusztus utolsó hetéig ki akartam zárni az életemből...

De most még tart a nyár!:) és múlt szombaton remek napunk volt, Bergamott családja látott vendégül minket és néhány OO-családot! Jókat beszélgettünk, finomakat ettünk (köszönjük Micskama!!), a gyerekek hatalmasakat játszottak... Íme pár kép, amivel nem sértem mások személyiségi jogait:)

Könyvajánló

Akinek iskolás a gyereke, annak azért, aki otthon tanítja, annak főleg... Mert olyan történetet ajánlok, ami egy újabb bizonyíték a felborult világra, az iskola romboló hatására. Sírtam rajta, mint a záporeső.
A könyvtáros ajánlotta Hannának, és azt mondta, kíváncsi a véleményére. Gondoltam, én is elolvasom, hátha tanulok belőle. És milyen jól tettem!
A könyv nem egy szépirodalmi mű, kifejezetten ponyvaregény-ízű a stílusa, eleinte gondolkodtam is, hogy nem is olvasom tovább. Aztán végre kibontakozni látszott az a szál, ami érdekeltté tett... Egy gimnazista lány ellen folytatott rágalmazó, amolyan "szivató" hadjáratról szól a történet. Már az elején eldöntöttem, hogy Hanna nem olvashatja el, nektek is csak úgy ajánlom, ha nem botránkoztok meg rajtam: ugyanis tele van obszcén kifejezésekkel, ami a történet szempontjából lényeges ugyan (ilyen szavakkal illetik a főszereplő lányt, alaptalanul persze...), de a gyerekeinknek nem való. Nem is értem, hova lettek a könyvekből a korhatárok? Bár tudom, a filmeken sincs sok értelme... De a könyvtárosnő is lehetett volna figyelmesebb... Egyáltalán nem Hannának való a könyv. Maradunk inkább a klasszikusoknál....
Egy szó, mint száz: a könyv megerősített abban, hogy mindig jelezni kell a szóbeli bántalmazást is, ha süket fülekre is találunk, ne hagyjuk magunkat.
Kate McAffrey: Behálózva

Az milyen dolog ...

... hogy az évfolyamelsők minden évben az igazgató gyerekei?

... hogy Jakab osztályfőnöke mindenkit megpuszil, csak Jakabbal fog kezet?

... hogy a hétéves Samunak az a feladata az intelligenciateszten, hogy állítsa ABC-rendbe a betűket?

... hogy Himnusz és Szózat alatt a szülők lazán beszélgetnek, a gyerekek meg nevetgélnek?

... hogy én itt rinyálok, amikor a meglepi-torta még nincs készen?!:)

Vakációóó!

Na jó, még holnap bizonyítványosztás, de azért már itt van! A suliban lazítás, itthon meg feszített tempóban titkolózás és készülődés Jakab ballagására. Még jó, hogy Hanna itthon van , így van segítségem:)
A magántanulósága alatt sok házimunkát tanult meg egyedül elvégezni, és a kedve is nőtt, hiszen nem volt az iskolától leterhelve sem agyilag, sem érzelmileg, sem fizikailag. Szerintem ez is egy nagyon pozitív oldala az otthon tanulásnak, egyáltalán nem mindegy, hogy a gyerekek mennyire veszik ki részüket a házimunkából, főleg a mai világban, mikor sok szülő szinte mindent elvégez helyettük. Nem szabadna hagyni ellustulni őket...

A vakációra készülve listát szoktunk írni, mit tervezünk, kinek mi a kívánsága. Nemcsak a kirándulások kerülnek fel (állatkert, múzeum, nagyik, barátok), hanem a ritka ételek, édességek is:) sokmindenre nincs idő a rohanó tanév alatt, ezeket ilyenkor pótoltatják be velem az éhes szájak:) pl. nyárra marad a pita sütése, nagy hamburgerezés házi bucival, es a rengeteg gyümölcsös fagyi...
Es a listára kerülnek a nagyobb lélegzetű házimunkák is... Nem csak habos oldala van ám a nyárnak! Idén hatalmas rendvarázsolás van tervbe véve, polcok, szekrények cseréje, egyszerűsítés és szelektálás. Mivel a lakás nagyon pici, mindig rumlisnak tűnik, hiába vannak helyükön a dolgok, ezért azt találtuk ki, hogy a nyitott polcokat lecseréljük zárt szekrényekre. Közben persze selejtezünk... Már előre cidrizek: minden rendrakás közben van egy pont, mikor úgy érzem, nincs tovább erőm, itt befejeztem. Pedig nem lehet:) a legnagyobb kupi közepette nem hagyhatom abba!:)
De idén bízom abban, hogy a gyerekek többet tudnak mar segíteni... Nagyobbak, önállóbbak es igényük is van már a kis környezetük rendjére. Jakab ebben élenjár, mint maximalista és kissé kényszeres gyerek....:) de már a lányok is alakulnak.
Csak én nem... Bevallom, én vagyok a legrosszabb gyerek a családban. Én még ma is az a típus vagyok, aki leckeírás közben a legtöbb időt a ceruzahegyezéssel tölti... Vagyis a lényegtelen dolgok mindig elterelik a figyelmem. Nem baj, ha áll a por a polcon, de ezt a kis cuki izékét ide kell tennem! Oda pedig egy lógó szivecskét kéne akasztani... De azt a jópofa díszpárnát is megvarrom gyorsan.
Na ebben kéne változnom a nyáron...
Ti mit terveztek a vakációra? Utazást? Lazítást? Meséljetek!

Vizsga

Idegeskedés és hasmenés és nemalvás és gyomorgörcs után végre túlestünk rajta. Tényleg túlestünk, sitty-sutty, 8-ra mentünk, 9-kor már az autóban ültünk.
Az történt ugyanis, hogy Hannának nem kellett vizsgáznia mégsem, az itthon kitöltött feladatlapok alapján osztályozták és zárták le. Csak ezt mondjuk közölhették volna múlthéten is, mikor kérdeztük őket...
De ez nem is várható el olyan tanároktól, akik nem köszönnek vissza, vagy még el is forgatják a fejüket, ha a folyosón találkozunk... Komolyan nem értem, mit vétettünk, de nem merem megkérdezni, mert még idejár 3 gyerekem.
A matektanárnő volt most is a legkorrektebb: negyedórás hiábavaló várakozás az osztályfőnökre már kicsit kiakasztott minket (ekkor még nem tudtunk semmit), amikor J. néni odapenderült és azt kérdezte: "Hanna, ajánlok neked kémiából egy négyest es matekból egy hármast, jó lesz így?" Nekünk persze hogy jó!! Még több is, mint reméltük...:)
Na de a kedvenc magyar-töri tanárnőnk kicsit megkínozta Hannát, elvitte egy körre... Nem is írok róla többet, nagyon kiakasztott a mai viselkedése.
Ezután jött végre oda az osztályfőnök, es közölte, hogy nem kell másból vizsgáznia, majd pénteken megkapja a bizonyítványt és ennyi.
Innentől a jegyek már nem is érdekelnek, ezek szerint bukás nem lesz, ez a lényeg!:)

Az autóban azt mondtam Hannának, bárhova mehetünk most, bármit kérhet, ünnepeljük meg, hogy vége a tanévnek. Sose találjátok ki, mit kért....
-- Menjünk el a könyvtárba...
Nagy murit csaptunk, faltuk a könyveket, csak úgy zengett tőlünk a város!  
Azért ünnepi ebédet is kívánt, tejszínes tésztát reeeeengeteg sajttal. Meg a hobbi-boltban választott pár kütyüt, most azokkal dolgozik:)

Mindenkinek köszönjük a sok imát, szurkolást, együttérzést és ránkgondolást!!!

Magántanuló magántanárnál:)

Lett nekünk egy matek-kémia-fizika tanárbácsink. Valóban csak úgy lett, Szera barátnőm szerint velünk mindig ilyen csodák történnek. Kell is a sok rossz között:)

J. bácsi cigányszármazású, bár nem látszik rajta, ő nem szégyelli sehol. Harmincakárhány évesen lebetegedett, sok időt töltött kórházakban, kezeléseken, rengeteget olvasott. Pl. matematikát. Bevallom, az utolsó ez lenne, ami eszembejutna egy hosszú betegeskedés alatt:) de ő beleszeretett. Rájött, hogy mindig is szerette, de nem foglalkozott vele, zajlott az élet, munka, stb. Olyannyira beleásta magát, hogy 39(!) évesen elkezdte az egyetemet, nappalin, csupa fiatal között.
Nem tudom leírni azt a nyugalmat, ami belőle árad, legszívesebben ott ülnék én is és tanulnék! Valahogy összefüggéseiben tudja átadni a tudását, gyakorlatiasan és logikusan. Olyan sikersztorikat produkál, mint a filmekben: vagány, léha fiatalok elkezdenek érdeklődni a tanulás iránt, bukásra álló gyerekek nem tudnak ötösnél rosszabb dolgozatokat írni, az én Hannám 3 órányi tanulás után hármasra tud... És ez az ember munkanélküli. Nem kap állást, bár akármit megcsinálna, amit a betegsége enged. Szinte semmiből él három gyerekkel és pocaklakós feleséggel, egy tanyán, itt a határban... Magánórákból élnek valamelyest, már ha akad szülő, aki egy doboz cigi árát feláldozza a gyerek jobb jegyéért. Mert J. bácsi nem is nyerészkedik... Szeret tanítani, szereti az eredményt látni meg a csillogó szemeket.

És hogy találtunk erre a gyöngyszem-emberre? Egy ideje tanulmányozza a Bibliát, keresi Istent. Ugyanis az egyetemen a tanulmányai közben azon gondolkodott, milyen bonyolult pl. a DNS. Valakinek ki kellett ezt találnia, magától nincs ilyen... De ha valaki megalkotta, akkor biztosan nem csak 70-80 évre tervezte... Nem sokkal ezután becsöngetett hozzá két néni, akik Bibliatanulmányozást ajánlottak fel neki, ez Pécsett történt. Tavasszal hazajöttek Nagykőrösre, így a tanulmányozás abbamaradt. Ám egyszercsak egy régi osztálytársa és barátja (aki mellesleg a szomszédunk) kopogott az ajtón, aki szintén Bibliatanulmányozást ajánlott neki:) J. bácsit így a gyülekezetünkből ismerem, ahova igyekszik vasárnaponként eljutni, gyalog... És ahol igyekszik közelkerülni Istenhez. Tudtátok, hogy a matematikával be lehet bizonyítani Isten létezését?:) na ilyeneket tud ez a drága ember.


Hanna most minden nap tanul vele, kémiát, fizikát, közben ugyebár matekot is. Amikor mondtam neki, hogy elég nekünk, ha nem bukik meg, azt mondta, ne mondjak ilyet, van ebben a lányban egy hármas legalább:) és a feladatlapok alapján tényleg úgy néz ki... Szorítsatok, mar csak két napunk van összeszedni magunkat!

Hol a kakukktojás?

Barátnőm küldte, gyönyörködjek benne, mert nekem ilyen nincs. De van rajta egy nem odaillő valami, kíváncsi vagyok, a gyanútlan nézelődő megtalálja-e?

Amúgy ez a kompetencia-mizéria megérne egy külön posztot. Egy tea mellett is szívesen cseverésznék róla bárkivel, de az sajnos nem egy kellemes beszélgetés lenne, jól felhúznánk magunkat és egymást...
A mi iskolánk szeret a bolhából elefántot gyártani, erre már rájöttem (talán valami produkciót csinálhatnának már belőle, vagy átállhatnának a termelésbe...).
Emiatt aztán a kompetenciafelméréseket óriási feszültség előzi meg, riogatják a gyerekeket, fenyegetőznek, terhelnek agyilag-lelkileg mindenkit. Olyannyira, hogy én nem engedem aznap iskolába a gyerekeket. Most kövezzetek meg... Egyre hull rólam a lepel, micsoda rossz polgára vagyok én a társadalomnak, igaz?
Az igazság az, hogy Jakabom olyan mértékben maximalista, amit el nem tudtok képzelni. Rémálom az élete, folyton megfelelni, folyton bizonyítani, sejtelmem nincs, kinek és miért... Ő ettől a kompetencia-vizsgától annyira kikészült tavalyelőtt, hogy nem engedtem el. Idén is maradt, ne érezze  azt, ha netán elmarasztalják az iskolát, hogy ő is részese a rossz eredménynek. Mert képes rá...
Tavaly meg feltűnően jó eredmények születtek, meg is vádolták őket csalással, botrányt kavart a városban az ügy. Mikor tavaly Jakab hazatérve mesélte, kezdtem sápadni és fizikai rosszullét kerülgetett, mibe keveredtünk?! Erre megnyugtatott: "Anya, nem emlékszel? Én nem voltam ott, nem engedtél el" Huh, óriási kő esett le a szívemről és áldottam a túlbuzgó anyai lelkemet...
Szegény gyerekeknek bemesélik, milyen ciki, ha nem jól sikerül a felmérés, közben a tanároknak lesz ciki egyedül, hiszen az derül ki, sikerült-e átadni a minisztérium által kiszabott tananyagot a gyerekeknek, és milyen mértékben...
Az egészet megspékelik ezzel a fent látható kérdőívvel, amiben a család magánéletéről kutakodnak. Attól kezdve, hány könyvetek van otthon, a fürdőszoba meglétéig. Mi közük van hozzá, akárkik is kérdezik? És mihez kell ez az információ? Ötletem lenne... De nem mondom, már így is túl messzire mentem....
Ám a kakukktojás ott éktelenkedik a lapon, aminek aztán végképp semmi köze sem a tananyaghoz, sem a gyerekekhez, de még az egyszerűen osszefűzött kérdőívhez sem... Na megvan?:)

Megint matek:)

Mindig csak a matek.... Pedig a kémia es a fizika is ugyanakkora mumus, ha nem nagyobb.

A családunk antitalentum ebben a témakörben. Jakab ugyan ötös, de szerintem az a pillanatnyi tudását tükrözi, nehéz felideznie a tavalyi anyagot es Hannának segítenie.

Maradok én...

Mert én felidézem a huszonéves ismereteimet? Neeeem....

Van egy kisokos könyvem, a Biblia mellett tartom (komolyan!), az utóbbi idők legolvasottabb kiadványa részemről. Szabóné Zavaczki Andrea - Zavaczki Gabriella: Matematikai képlet- és fogalomtár általános iskolások számára. Valami olcsó kis izéke, de minden benne volt, amit idáig kerestünk. És remekül meg is értettük:)

A másik segítség ez a honlap: altsuli.hu

Ez sem nagy szám, de nekünk bevált. Minden témakört megtaláltunk, és lépésről-lépésre megmutatja egy feladattípus megoldását.

Így a matek már nem is annyira mumus, kicsit gyakorolni kell még, és nem lesz nagy gond vele a vizsgán.

És itt elárulnám, hadd tudja mindenki, hogy a mindig rettegett és sokak által nem kedvelt matektanárnő az egyik kedvenc tanárunk. J. néni szigorú és kemény, de sose hazudik, nem részrehajló, nem kivételezik, mindig tudja az ember, hányadán áll vele. A szigor meg kell bizony, főleg ebben az osztályban. Ám mégsem veszi egy kalap alá a gyerekeket, nem könyveli el mindet simán "a 7.b-nek", hanem jó pedagógusként külön kezeli őket, segít és tanít. Én jobban szeretem az ilyen tanárt, mint aki mosolyog meg jópofizik, aztán hátbadöf... Hanna őt értékelte legjobban a különórákon, egész megszerette:) remélem, a matekot is:))

Vizsgára készülünk

Pár napja még azt írtam, nem tudjuk, mi lesz Hannával. Na ma már közelebb vagyunk a végkifejlethez, csak azt nem tudjuk, mi lesz az eredmény. Hahaha....
Szóval ma megérkezett az iskolától a levél, miszerint 10-én, azaz EGY HÉT múlva itt és itt, ekkor és ekkor vizsga... Se több, se kevesebb a tartalom. De hogy miből, miről, azt nem szokták közölni? Mert ez így nagyon fejbevágott minket. Mikor apa elment Sáriért a suliba, megpróbált kipuhatolni némi információt, és büszkén hozott nekünk egy fecnit, amin felsorolta a tantárgyakat. Köszi, ettől rögtön megnyugodtunk... áh, dehogyis. Bevallom, össze is vesztünk, Hanna, apa meg én... Mindenki csak kiabált, a maga igazát fújta, mentegetőzött, apa ötleteitől falramásztunk... Nem volt szép jelenet.
Apa nagyon nehezen kezeli ezt a magántanulósdit, folyton bizalmatlan Hannával szemben és úgy érzem, belekotyog abba a rendbe, amit mi kialakítottunk, és ezzel olyan, mintha bennem sem bízna. Megértem őt is, aggódik. Hanna hetedikes, ezek a jegyek számítani fognak a középiskolai felvételinél, meg kell mutatnunk, hogy tudunk tanulni, hogy működik ez a dolog, azért, hogy jövőre is engedjék, ha szükségünk lesz rá...
De őszinte leszek: bennem van egyfajta dac, hogy teszek a fejükre, teszek a rendszerre, hagyjanak minket, már bántottak eleget, de segítséget nem kapunk, akkor meg minek gürizzünk?! Tudom, rossz hozzáállás... De úgy belefáradtam... Annyit megyünk orvostól orvosig, annyit kell aggodalmaskodnom, hogy erre már nem sok erő jut. Bevallom, a tanulás az utolsó, ami eszembejutott az utóbbi időben...
Élveztem a Hannával töltött időt, együtt tettünk-vettünk, megtanítottam sokmindenre a ház körül, olyan sokat nevettünk ebben a pár hónapban, mint eddig még soha talán... Es ezek sokkal többet értek  nekem, mint a jó bizonyítvány.
Közben néha tanultunk, együtt derítettünk ki szabályokat, együtt fedeztünk fel megoldásokat, es ez is erősítette a kapcsolatunkat. Nagyon ránkfért, akinek kamaszlánya van, ért engem:)
Beszéltünk többször is arról, mi lesz, ha nem sikerül ezt az évet jó eredménnyel zárni, mi lesz, ha évet kell ismételnie. És egyikünk sem aggódik emiatt, tudjuk, hogy ha így lesz, nem dől össze a világ, és tudjuk, hogy a betegsége miatt alakult így ez a helyzet. Persze megerőltethettük volna jobban is magunkat, de valahogy úgy érzem, ez a pár hónap járt nekünk, főleg Hannának.
Nagyokat aludt, de valóban nagyokat:) néha délben kelt fel. A betegsége miatt nem tud este elaludni, rengeteget olvas (sokszor a tananyagot), éjjel forgolódik, néha kóvályog is. Izomfájdalmai vannak, légzési nehézsége, kell hát a sok alvás, hogy regenerálódjon.
Az iskola miatt kezdett bezárkózni, a betegsége miatt meg undokoskodni, úgy éreztem, távolodik tőlem. Az itthonlét alatt viszont sokat javult a kapcsolatunk, nagyon sokat. Kamaszként új gyereket kaptam, de így könnyebb volt összerázódni, megismerni, kitapasztalni az új egyéniségét.
A fizikális változások miatt is jobb a lelkének, hogy itthon lehetett: hol hízik, hol fogy, az utóbbi időben meg ödémás lett, de itthon nem kritizálta vagy csúfolta senki, az iskolában azonban biztos nem állták volna szó nélkül... A fájdalmak miatt menni is egyre nehezebben tud, kevesebbet bír, hogyan cipelné a többkilós táskát mindennap a suliba?!

Egy szó mint száz, nem érdekel, hogyan sikerül a vizsga, mert sokkal többet ér az a sok szeretet és jó, ami ezzel az itthon töltött idővel járt. És ezt nem cserélném el egy kitűnő biziért sem!:)

Azért a vizsgákra készülünk, kemény hét elé nézünk... Közben orvos, egyéb finomságok, valahogy össze kell szedni magam és bikaerősnek lennem. Imádkozzatok értünk!

Rég írtam...

Az elmúlt két hónap nem csendben telt, sajnos. Néha úgy érzem, ennyi minden nem is történhet egyetlen családban, aztán a nagy számok törvénye miatt mégiscsak lehetségesnek találom: 7 ember egy kupacban jó sok dolgot bevonzhat, a variációkról nem is beszélve...:)

Az iskola segítőkészsége szinte megszűnt, mikor Hanna kiöntötte szívét a blogján az aktuális iskolai dolgairól ( persze nevek nélkül), amit amúgy soha nem olvas senki az iskolából, hiába ajánlgatta magát lelkesen a kis drága... Ám azt az ominózus bejegyzését valaki, aki csak jót akarhatott (mert feltételezzük a legszebbet) az osztályfőnöke figyelmébe ajánlotta. Emiatt végighallgattuk apával az igazgató és az ofő siránkozását, fenyegetését, miközben a kinyomtatott posztot lobogtatták az orrunk előtt, amin mi legszívesebben mosolyogtunk volna, hiszen olyan bájosan és őszinte gyerekséggel fogalmazott Hanna...! Persze meg kellett ígérnünk, hogy kitöröltetjük vele... Pedig valóban nem volt benne más, csak az igazság. De tudjuk mind, ez fàj a legjobban...

No ennek eredményeképp megszűntek a különórák Hannával, mondván, hogyan merjen bízni abban ezután bármelyik tanár, hogy nem lesz világgákürtölve róla valami...? Hisz az órák négyszemközt zajlanak, ki tudja, miket hord össze majd róluk.... És ha megfordítom a kérdést? Ha én aggódhatnék, mi történhet egy ilyen órán?!
Summa summarum, gyerekesebbek a pedagógusaink a gyerekemnél... És csak erősítik bennem az érzést, hogy elhatározzam magam az összes gyerek otthonoktatásáról. Nekik is könnyebb volna a Radics-gyerekek nélkül. Főleg Radics-anyuka nélkül...:)

Ezután semmi támpontunk nem volt a tanuláshoz, és bevallom, erőnk se, rengeteg dolog történt Hanna betegsége körül. Elhanyagoltuk a sulit... Néha felmerült, majd újra elúszott... Aztán egyszercsak kaptunk itthonra pár feladatlapot, dolgozatlapot, amit Hanna megpróbált kitölteni, most ezek vannak terítéken. A minap megkérdeztem, hogyan zárjuk le ezt az évet, mégis mire készüljünk, vizsga vagy nem vizsga? Még ők sem tudják. A vizsga június 10-én lesz, de még nem tudják, hogy Hannának kell-e vizsgáznia, mert ha le tudják zárni (de ugyan mi alapján?!), akkor nem kell. Én ennek örülnék, persze, de tényleg nem értem a logikájukat...

Hát most várunk. De sokáig nincs idő. Holnap elseje... És még nincs válasz.

Hanna szépen tanul, már osztályzatokat is kapott, és úgy látom, igazán jó ez a bejárós módszer. Becsületesen megoldja a házifeladatokat, tanul és készül az órákra, és jól érzi magát a tanárokkal "kettesben":)
Kivéve az osztályfőnökkkel.... tegnap órákig sírt, pedig ő aztán nem egy kiborulós lány. Az osztályfőnök ahelyett, hogy földrajzot tanított volna neki, szabályosan zaklatta, a betegségével kapcsolatban olyanokat kérdezett és mondott, amit inkább velem kellett volna megbeszélnie. Úgyhogy ma be kell mennem és helyretennem a dolgokat... ha kell, az igazgató segítségével.
El vagyok képedve, micsoda hozzáállásuk van egyébként a pedagógusoknak! Tisztelet a kivételnek, mert van még hála Istennek... Hanna megkapta azt is, hogy túl komolyak ő is és Jakab is, nem is gyerekek... Ők?! véletlenül sem azok, akik aktív nemi életet élnek és dohányoznak meg szereket fogyasztanak?! mert ilyenek veszik körül őket... Hannáék mág játszanak, igazi játékokat, a kistestvéreikkel, barátaikkal, velünk, és olyan kis tiszták... Tisztelettudók, egyenesek, igazat mondanak, még köszönni is tudnak. Hát hol élünk mi?! Hamarosan tényleg igazak lesznek ezek: "Jaj azoknak, akik rossznak mondják a jót, és jónak a rosszat, akik fölcserélik a sötétséget a világossággal, és a világosságot a sötétséggel, akik fölcserélik a keserűt az édessel, és az édest a keserűvel!" (Ézsaiás 5:20) Jaj lesz nekik...

Matek

Ettől féltem legjobban. Mert nem vagyok egy nagy matematikus-elme. Logikám az van, meg ha elmagyaráznak valamit, megértem és kb. félórán át alkalmazni is tudom, de aztán nem megy újra.... mármint a matek.
De az iskola levette a terheket a vállamról azzal, hogy ők tartanak időnként órákat Hannának, nekem marad a házifeladat:)
Első matekórája a minap volt, kicsit félt, mert J. néni nem a legkedvesebbje a gyerekeknek, de biztattam, hogy négyszemközt jobb lesz vele, nem lesz ideges a fegyelmezés miatt, stb. És tényleg jól érezte magát! Sokkal jobban megértette a tananyagot, J. néni kedves és türelmes volt, egy másik oldaláról ismerte őt meg:)
Szerintem ebből is látszik, hogy egyrészt a rossz magaviseletű osztály mennyire hátráltat tanárt és diákot egyaránt, másrészt bőven elég ennyit foglalkozni egy tantárggyal... nem kéne annyit gyötörni a gyerekeket, ha személyes segítséget kapnának, kaphatnának.
Így most nagyon hálás vagyok ezért az elrendezésért...

Igaziból kezdődik:)

Bevallom, nagyon elhanyagoltam a tanulást... beteg voltam, vásárra utaztunk, megint beteg voltam, közben orvosi vizsgálatok sora.... Szóval a terveim tervek maradtak. Hanna meg örült neki, gondolom:)
A hét elején viszont azzal kezdtem az új életünket, hogy könyörtelenül ébresztőt fújok neki reggel nyolckor. Muszáj.... A magas pulzusa miatt nem tud se elaludni, se aludni éjjel, így mióta nem jár iskolába, hagytam, hogy este olvasson, míg elálmosodik, reggel meg.... nem volt reggel, hanem majdnem délben kelt... de most nem hagyom. Így a gyógyszereit is időben beveszi, és hátha fáradtabb estére (szerinte nem, de engem eléggé meggyőz a sötét szobája esténként). És mától végre új gyógyszert is kap a pulzus csökkentésére, hát van remény.
A másik változás az iskola. Mert iskolába jár:) Kaptunk egy listát azokról az időpontokról, amikor be kell mennie, és adott tárgy tanára a lukasórájában felzárkóztatja, számonkéri, segít neki, így nem kell vizsgáznia. Egyelőre beleegyeztem, mert nem sok, most 2 héten át kb. 5 ilyen órája van csak, de ha az orvos szigorúbb, akkkor egyezkednem kell majd valamit, hogy ne kelljen bejárnia.
Ma megy először, méghozzá a mumus matek-órára:) Ettől érdekes, nem tart annyira, mert Julika néni egyenes ember, és ha szigorú is, valahogy könnyebben benyeli az ember. De például tegnap megkérdeztem az irodalom tanárnőt, mivel tudnék segíteni, hol tartanak az osztállyal, és a szemembe se nézett, affektálva válaszolta: "Honnan tudhatnám én azt?!" jaaaa, hát honnan is kéne neki tudni?! Elképesztő.... most személyes sértésnek veszi, hogy 2 hónapban egyszer le kell ülnie egy gyerekkel? Mindegy, Hanna már most elhatározta, hogy nagyon udvarias és kedves lesz, és minden óra után minden tanárnak megköszöni, hogy időt szakított rá... és ezt magától találta ki:) Helyes.
Na megyek, készítek neki egy bőséges reggelit, felébresztem, aztán délelőtt kicsit matekozunk, hangolódunk.... majd mesélek az óráról!

Szocializáció...

Nem fogom feszegetni, mit jelent és hogyan és mikor... 

Arra kérdésre próbálok válaszolni, mi a véleményem, hogyan fog szocializálódni egy otthonoktatott gyerek? 

Most olvastam Virágnál és Erzsinél is erről, és nagyon megmozgatta a gondolataim. Mindig megkaptuk mi is ezt a kérdést, mikor Sárit kivettük az oviból, és persze máskor is, ha szóbajött az otthonoktatás.

Én nem hiszem, hogy a gyerekeimnek arra a társaságra volna szükségük, ami ma a közintézményekben körülveszi őket... Itthon erkölcsös és vallásos nevelést kapnak, és sokkolóan hat rájuk, amit az iskolában tapasztalnak. Jakabnak (most 15 éves) már az oviban voltak problémái, mivel nem volt egy verekedős fiú, és ez folytatódott a suliban is. Harmadikos korában iskolát kellett váltanunk, ez egy külön posztot megérne, olyan komoly gondok alakultak ki nála, élő példája lehetne a pszichoszomatikus betegségeknek...

Hannának(14) sose volt barátnője, akivel összebújva susmusol, se oviban, se iskolában, a mai napig nincs, ám rengetegen szeretik, keresik a társaságát, idősebbek és kisebbek, fiúk-lányok egyaránt. Cserfes, humoros, egyszer biztosan megtalálja a "kebelbarátját"...

Sárira(9) azt akarta rásütni egy óvónő, hogy Asperger-szindrómája van... egyfajta autizmus. Röhejes. Azért, mert az oviban nehezen értettek szót vele, nem akart kommunikálni, nem volt barátja, rengeteget rajzolt, nem énekelt velük, utált tornázni... és még sorolhatnám. De ha elmesélném, miket tett a kedves óvónéni vele és a többiekkel, akik nem tartoztak a kb. 3 kedvenc közé, ti se állnátok szóba vele, és ti is dadognátok és bepisilnétek... Huh, a hideg is kirázott, ahogy eszembejut a közel két évig húzódó ügyünk...! Ovin kívül teljesen más Sárit ismertünk mi is és az ismerőseink is. Most másodikos és nagyon élvezi az iskolát, de barátja az osztályban nincs, mindössze egyetlen kislánnyal szokott néha játszani, beszélgetni. Iskolán kívül megvan a kis társasága...

Samu(7) egy kakukktojás -- látszólag:) Minden ovistársa szereti, minimális konfliktusa van, és nagyon szeret oviba járni. Már a sulit is várja:) Ám mégis van benne is a többiekből jócskán.

Barnabás még pici, három éves lesz.... és olyan baba! Hogy adhatnám oviba ennyi idősen?!

Azért írtam dióhéjban mindegyikükről, hogy lássátok, mennyire antiszociálisak az átlag gyerekhez képest, sose tudnak beilleszkedni az iskolai közösségbe, mások, teljesen eltérnek az átlagtól, amibe szorítani akarja a gyerekeket a rendszer. 

Na most nekik kellene szocializáció?! Jakabnak lassan gyomorfekélye lesz az iskolától, a kiközösítő szuper osztályától, Hanna pedig nagyon valószínű, hogy az iskolai stressztől lett beteg, az intrikákban bővelkedő kislányok psizkálódásaitól és a kötekedő tanároktól. 

Úgy gondolom, a szülők dolga eldönteni, melyik gyereknek mi a jó. Háromévesen biztos, hogy nem jó kötelezővé tenni az óvódát, anya kell a piciknek... És ha anya otthon van, akkor minek a kötelező ovi?! Ha dolgoznék, élnék az opcióval, nyilván, de ha nem? hadd maradjon ez választható opció...

Amikor jön a tavasz, és kertészkednénk, mivel kezdünk? Az apró magocskákat bent a lakásban, állandó hőmérsékleten ültetjük el, majd ha már megerősödtek, csak akkor ültetjük ki a kertbe. Így kellene a gyerekekkel is: amíg picik, elég a család, bőven elég. Otthon tanuljanak meg viselkedni, étkezni, mosdót használni, alkalmazkodni a családtagokhoz. Ez régen, mikor nagycsaládok voltak és sokszor több generáció is együtt élt, nagyon jól működött. A gyerekek megtanultak együtt dolgozni a nagyival, alkalmazkodni a lassabb, betegesebb családtagokkal, hallgattak meséket, dalokat, és a ki lagfontosabb: megtanulták, hogy a család a legerősebb kötelék, mindig lesz hova visszatérni...
Emlékeztek még, gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk az iskolában, hogy az iskola a második otthonunk? utáltam ezt.... sose éreztem magam otthon egy olyan intézményben, ahol nincs igazság és főleg nincs szeretet.
Nagyon sok gondolat kavarog még a fejemben, de olyan nehéz leírni... nem akarok megbántani se senkit, hiszen annyiféle család van, és nem akarom azt sugallni, hogy mi vagyunk a tökéletesek... sőt, egyáltalán nem vagyunk:) Sajnálom, hogy a világ rossz irányba halad... igazak Jézus szavai: "A  legtöbb emberből kihűl majd a szeretet” (Máté 24:12) De mi igyekezzünk, hogy tápláljuk és éberentartsuk:)

Matekozni próbáltam...

A héten még nem tudtunk úgy belendülni, ahogy terveztem, kicsiket tudtunk csak tanulni.

A gond nem a lánnyal van, erre hamar rájöttem.... A tananyag is zagyva és sok, ezt tudjuk mind, de most szembesülök azzal a hátránnyal, amit Hanna osztálya jelent. Ez nem egy szokványos hetedikes osztály, bár lehet, hogy csak én vagyok maradi és idealista:) Vannak állami gondozott osztálytársai, akik túl vannak már pár nem gyereknek való dolgon... Vannak priuszos osztálytársai... Vannak bukottak. Vannak jó képességű, ám lázadó osztálytársak. Verekednek, termet rombolnak, lopnak, erkölcstelenek, dohányoznak, még a tanárokat is bántják, és még sorolhatnám. Képzeljetek el egy amerikai gettós filmet.... na pont olyan.

Ebben az osztályban van mondjuk 6 gyerek, akivel lehet valamit kezdeni, köztük Hanna. Illetve lehetne kezdeni, ha a többiektől lehetne.... És eddig ez nem is volt ennyire szembetűnő, mert Hanna teljesítette a követelményeket, ahogy tudta, és volt, amit nehezebben vagy igazán gyatrán, de nem gondoltam, hogy a környezet miatt. Ám most, hogy itthon próbálkozunk, előkerül pár dolog.

Például tegnap matekoztunk. A téma a prímszámok, számok felbontása prímszámokra. A hideg ráz ezektől, még a témakör neve is: "Számelmélet", azt sugallja, hogy ezt csak az értheti, aki egyetemre jár... minek ez a gyerekeknek? és mikor fogjuk használni? Na de nem kötekszünk, engedelmesen megtanuljuk.

Kérem Hannát, vegye elő a könyvét, hogy megnézhessem a tematikát, na meg puskázhassak:) És kiderül, hogy a könyvet még SOHA nem vették elő! Minek van ebből kettő kötet?! Csak az nyugtatott, hogy ingyentankönyvesek vagyunk... mert ez nagyon durva: kifizettetik a kötelező könyveket, és nem használják?!

Nyelvtanból ugyanez: a munkafüzetet sose használták... sebaj, mi legalább tudunk miből dolgozni. Szépen elkezdtük az elejétől megoldani a feladatokat, ezt még szereti is a kisasszony:)

Na de vissza a matekhoz. Megbeszéltük a témát, a szabályokat, próbáltunk pár feladatot megoldani a könyvből, és egyszercsak rájöttünk, hogy szegény tanárnő a fele tananyagot se tudja leadni, feltehetően az állandó fegyelmezési problémák miatt. Merthogy a füzetben, amit még Hanna az iskolában vezetett, nem sok gyakorlás van... és a legnagyobb közös osztó és társai nincsenek is megemlítve. Pedig a tankönyv témazáró feladatai közt zömmel ezekről szólnak a kérdések... Hannával úgy néztünk össze, mint Sherlock és Wattson, mikor felfedeznek egy megoldandó rejtélyt.... na jó, ők okosabban nézhettek egymásra...:)

A lényeg: szükségem lesz matek-segítségre. Itt van is, indulásnak nem rossz: http://altsuli.hu/matf/index.htm

És most felébresztem csipkerózsikaálmából...

Hurrá!

Azt hiszem, ilyen simán még sosem ment hivatalos ügyünk, talán csak a lakcímkártya valamikor régen:)
Férjem bevitte tegnap a kérelmet az igazgatónak, benne az indoklás Hanna betegsége, de nem volt orvosi javaslatunk, így kissé cidriztem, mi lesz... rossz emlékeink vannak egy hasonló ügyről, nagyon rosszak. Ám cseppet se kellett volna aggódnunk: az igazgató, ismerve a helyzetet, azonnal igent mondott, már adta volna is a választ, de pont mással volt elfoglalva a titkár, szóval simán rábólintott! A titkár azt mondta, mivel nem halmozottan hátrányos helyzetű a családunk, semmi szükség a további vizsgálódásokra, környezettanulmányra, stb. Az igazgató annyit kér, hogy Hanna, ha az állapota megengedi, heti 3-4 alkalommal jelenjen meg egy-egy tanórára, hogy a tanárok felkészíthessék. Ez meg kimondottan tetszik!:) Van remény, hogy megérti a tananyagot:)) Ezekről az időpontokról levélben küld pontos tájékoztatást.
Nagyon örülök, óriási kő esett le a szívemről!:) Már gondolatban és lélekben készültem a naggy harcokra, időhúzásra, törvényre hivatkozásra, mindenféle ribillióra... És olyan jó, hogy nem kell! Hurrá!!
Na de most aztán neki kell állnom valami terv kidolgozásának, átnézni az eddigi tananyagokat, felmérni, mi megy, mi nem megy, megtudni, mennyi van még hátra az anyagokból, stb, stb.... ha van ötletetek, ne habozzatok megosztani:)

A kezdetek

Nagy fába vágjuk a fejszét. Bele a közepébe.

Hanna magántanuló lesz. Még ez se biztos, mert most várjuk az iskolaigazgató válaszát...

Magamtól nagyon nagy elhatározással vágnék csak bele, de sajnos az egészségi állapota kívánja meg ezt a fura helyzetet: egy éve derült ki a pajzsmirigy extrém túlműködése, már tavaly is rengeteget hiányzott. Idén pedig az osztályfőnöke közölte: ha túl sokat hiányzik, évet kell ismételnie, nem tehet pótvizsgát se... 

Hát gondoltam, marad a magántanulói jogviszony. Az állapota amúgyis nyugalmat igényelne, tavaly a szakorvos azt mondta, legszívesebben hónapokig nem engedné iskolába.... nagyon magas a pulzusa, pánikbeteg lett, idegroncs... néha krízisállapotok jönnek, amikor lázas és komolyan itthon kell maradnia... ezen csak ront az iskola, sem a tanárok, sem az osztálytársai nem értik, miért hiányzik ennyit (és az állandó vizsgálatokról még nem is beszéltem) és folyamatosan piszkálják, bántják miatta. Amúgyis nagyon valószínű, hogy ez a stressz váltotta ki magát a betegséget is, sohasem érezte otthon magát az osztályában...

Mivel Hanna 7. osztályos, nagyon speciális a helyzetem: nem az alapoktól indulunk, hanem be kell kapcsolódnom a vektorok és mondatelemzések világába, és bevallom, félek.... Más az, mikor a leckében kell segíteni, de most nekem kell kiadnom a leckét, ami nem az egyszeregy:) 

Hát azért is kezdtem ezt a blogot, hogy segítséget nyújtson a hasonló cipőben járó gyerekeknek és szüleiknek, legalábbis megpróbálom. És rendszerezni sem utolsó egy blog írása, összegyűjtve a tananyagokat, segítő oldalakat, hátha más is talál neki való információt. És persze nagyon nagy örömmel veszem, ha segítesz, kedves Olvasó!:)