Olvasni tanulni kell?

(Kép forrása: internet)

Én mindig szerettem olvasni, faltam a könyveket attól fogva, hogy megismertem a betűket. Van olyan gyerekem, aki ugyanilyen, és van, aki nem. Samu még iskolában tanult olvasni, de erőteljesen tiltakozik a betűk ellen, kategorikusan kijelentette, mikor elsős volt, hogy ő farmer lesz és ahhoz nem kell olvasni. Persze a nagyok rögtön mondtak egy pár érvet, mire is kell az olvasnitudás egy farmernek is...

Sokat törtem a fejem, miért... Azt hittem, én csinálok valamit rosszul, mert tudom, hogy a példamutatás a legnagyobb erő, de lehet, hogy túlzásba viszem? Elriasztottam? És meddig várjak? Mivel hozzam meg a kedvét? Olvastunk úgy mesét, hogy felváltva egy-egy mondatot, adtam neki feladatot, amihez olvasni kell, írattam vele bevásárlólistát, minden klasszikus trükköt bevetettem. Néha már magától vállalkozik, hogy felolvasson pár mondatot, örömmel, és bár hibázik, igyekszünk nem kijavítani, maradjon meg a kedve. Halad, egyre jobban olvas, és érdekesmód a könyveket nagyon szereti, könyvtárba is jár, minden este a közös olvasás után magának is "olvas". Bár saját bevallása szerint soha egy betűt sem olvas el... amit nehezen hiszek el, a kíváncsisága ettől jobban hajtja, ismerem :) 

Szóval ha apránként is, de halad, és ezt itthon mi látjuk a legjobban. 

És az aggodalmaim is egyre jobban szertefoszlanak, ahogy megismerek egy-egy történetet olyan felnőttekről, akik nehezen vagy semennyire nem olvastak, mégis belejöttek. Egy ismerősünk pl a gimnáziumig szinte csak makogva olvasott, nem is szeretett olvasni, bár szuperjó tanuló volt. A gimiben kapott rá a könyvekre, a könyvtárra, és ma lelkész :) Vagy egy szabadon tanuló amerikai fiú 16 évesen még nem tudott olvasni, ám mivel egyetemre akart menni, megtanult két hónap alatt. 

Pár hete pedig erre az írásra bukkantam.

Nemcsak elsimultak bennem viharok és megnyugtatott, hogy nincs semmi veszve, jó úton haladunk, de felfedeztem azt is, hogy mennyire másképp alakul Barnabás olvasástanulása: öt és fél éves most, és jóideje kérdezgeti a betűket, számokat, már rengeteget tud is, felismeri, kimondja, leírja. Nem úgy tanul, mint mi az iskolában, hogy hangokat azonosítunk, betűk lesznek, majd összekötjük szótagokká, szavakká, mondatokká. Valahogy úgy tanul, ahogy a fenti cikkben olvastam: örömmel, érzéssel, egész testével és lényével...

Például Sári leírta neki egyik nap: BARNABÁS. Ki kellett színeznie a betűket, alá pedig lemásolni. Ez egy játék, amit ő kér, nem tanulóidő vagy lecke. Barnabás egyszercsak felkiált: "Ez itt a sa betű! Ezt ismerem" – és mutatja az S betűt. Majd lassan kimondja: "Baaarnaabáássssss....." Jól megnyomva a végén az S-t. Így rögzítette magában, anélkül, hogy mi mondanánk.... Össze is kötötte a hanggal, a helyével, beépíti.

Vagy ül a WC-n, nézi maga mellett a toalettpapír csomagolását, rajta angolul: BIG PACK. "Anya, miért van ezen ba betű? Mert vécépapírguriga?" Majd lassan, tagoltan mondja ki és nagy felfedezést tesz: "Véécéépapííírgurigaaa..... De akkor miért van ott ba betű?!" 

Valami ilyesmi az, amikor szabadon, kényszer nélkül tanul egy gyerek, mert ő érzi, mikor jött el az ideje. Ez a vágy Samuban is megvolt, de megakasztotta őt a gyorsabb tempó, a számonkérés, a negatív visszajelzések és nagy elvárások. Neki így kellett volna olvasni tanulni, szabadon, hagyva, hogy a vágyakozása és szomja vigye előre. De mondom, nincs veszve vele sem semmi, nagyon-nagyon jó úton halad, hiszen szeret velem olvasni, szeret könyveket válogatni a könyvtárban, este könyvekkel fekszik és mindig résztvesz a közös olvasásainkban is. Még az is meglehet, hogy tudományos könyveket publikáló farmer lesz :)

Az otthonoktatás lehetséges indokai

Nem vagyunk lázadók.

Nem vagyunk anarchisták sem.

Nem vagyunk különlegesek.

Nem vagyunk különcök.

Nem vagyunk megúszósak.

Nem vagyunk merészek.

Nem vagyunk butábbak vagy okosabbak másoknál.

Nem vagyunk urak vagy gazdagok.

Nem vagyunk hippik.

Nem vagyunk iskolaellenesek.

Nem vagyunk tanulásellenesek.

Nem vagyunk iskolakerülők. 

Nem vagyunk munkakerülők.

Akkor miért nem járnak iskolába a gyerekek??? 

Ajánló

Egy új virtuális lap, egyelőre még kezdő blog formában, de annál profibb tartalmakkal :)
Ez mondjuk nem túl profi, de érdekes lehet:
http://magyarnoilap.blogspot.hu/2015/08/iskola-konyhaasztal-mellett.html

Samu és a számok

A számolás nagy mumus tud lenni. Ha leültetek egy gyereket a matek munkafüzettel, mintha kínoznám, úgy szenved... Add össze, számold ki, becsüld meg, írd le számokkal, stb, stb — ezek nekik nem valóságosak, nem életszagúak, még ha a feladatban cukorkákat kell számolni, akkor sem.

Samu egyik reggel úgy ébredt, hogy annyira szeretne barkácsolni... Aznap egy erdei rendezvényen mit lehetett csinálni? Hát madárodút készíteni! Bárcsak így teljesülne minden kívánsága... :)

A hétköznapi életben azonban sokszor észre sem veszik, hogy számolnak :) Samu pl. szinte egész nap legozik, ehhez folyton tudnia kell, melyik kockán mennyi pötty van, mennyi kell még az építőanyagból, és ilyenkor nem húzza a száját.

Vagy amikor azt számolja, kitelik-e a pénzéből az áhított játék vagy finomság.

Vagy mikor segít Apának polcot szerelni és az ő dolga megfelelő mennyiségű fatiplit keresni a szerszámosládában, és még hiányzik... mennyi is?

Vagy amikor Anyával az autó gumijába levegőt fújnak a benzinkúton, és figyelni kell a nyomásszintet a mérőn, megérteni rajta a beosztásokat...

És amikor a szobát rendezzük és azt nézzük, elfér-e vajon a szekrény úgy is, ha megfordítjuk.

Vagy a miniparadicsomokon kell osztoznia Barnabással...

Ezek mind-mind matekfeladatok, de ő nem tud róla, és amiről nem tud, az nem is fáj annyira :)

Kutyatár :)

Hahó, kutyabarátok!

Kiskatánk, a mi barátságos, mindenkikedvence, apró tacskónk hamarosan világrahozza ismeretlen eredetű kicsinyeit. Ha kedvet érzel magadban egy hosszú, tartós barátság kiépítéséhez, megajándékozunk egy hű kiskutyussal.

A mama nagyon nyugodt, egyáltalán nem tacskós egyéniség. Legtöbbször csendben alszik, pihenget, napozik, kivéve, ha kalandot keresve éppen félrelép.... Ha idegen jön, jelez, de nem agresszív, nem támad, a postások és kézbesítők kedvence :) Eredetileg macskák ellen költözött hozzánk, de szelíd természete mellett a macskák mindennapos evőcimborák lettek az udvarunkban. Ám a rágcsálókat nem szívleli, talán innen ered a valódi kutya-macska barátság... 

Egyszer szétrágta a világ leggyönyörűbb horgolt csipkéből készült cipőjét.... Na akkor nagyon mérges voltam. De ezen kívül soha nem rosszalkodott (leszámítva ezt a mostani céda kilengését).

Még tudnék róla áradozni, irtó cuki kutya, aki csak megismeri, mind haza akarja vinni... A lényeg, hogy ezeket a jó tulajdonságokat minden bizonnyal a pocakjában mocorgó utódok is öröklik, így remek kis kutyusok megszületésének vagyunk várományosai. Ha szeretnél egyhez hozzájutni, kérlek, jelezd üzenetben!

Köszönöm azt is, ha megosztod, hátha más is kedvet kap :)

Szánom-bánom........

..., hogy rég nem írtam ide. Bevallom, nagyon vacilláltam, hogy írjak-e még egyáltalán, vagy hogy tegyem zárttá a blogot, ilyenekről agyaltam, na. Mert mióta mindenki itthon tanul, merőben megváltozott minden. Nekünk jobb, sokkal-sokkal. De tudom, hogy vannak, akiknek bicskanyitogató lenne, ha megírom, hogyan telnek a napjaink. És nem akarok megbotránkoztatni senkit, ellenségeket gyűjteni meg végképp. Bár felületes olvasónak úgy tűnik, nincs itt semmi baj, még hozzászólást se szoktam nagyon kapni, nemhogy negatív kritikát... 

Aztán kaptam egy-két bíztató szót, sőt, egyre több emberről derül ki, hogy ez a blog (is) segített neki elgondolkodni, lépéseket tenni, váltani. Szóval egyelőre maradok így :) akinek meg nem tetszik, fogja be a szemét ;)

Mióta mindenki itthon tanul, minden másképp zajlik. Nagyokat alszunk, mert éveket kell bepótolnunk, és mert a gyerekek zöme abban a korban van, amikor ez elsődleges szükséglet. A kamaszok este nem tudnak időben elaludni, sokáig olvasnak, vagy a két naggyal megnézünk valami jó filmet, reggel pedig nem hajt a tatár, ráérünk nyolc körül kelni, kényelmesen reggelizni. Tegnap jöttem rá, hogy igazából én alszom a legtöbbet.... sokszor miattam csúszik a reggeli :) 

Van heti tervünk, amit minden hét elején kiteszünk. Ebben vannak állandó programok, mint zeneórák,  összejövetelek, közös tanulások, heti három futás. És beírjuk az aktuális kirándulásokat, családi programokat, eseményeket. Így mindenki láthatja, nincs kifogás, nincs sumákolás :)

Mikor úgy döntöttünk, hogy mindenki itthonmarad, meghatároztuk, mi a célunk: azt akarjuk, hogy családként, együtt és Istennel éljünk, minél több időt töltve közös tevékenységekkel, mert az iskola szétszakított minket. Isten ezt kérte a szülőktől, sőt, parancsolta nekik:

"Legyenek ezek a szavak, melyeket ma parancsolok neked, a szívedben; vésd ezeket fiaid elméjébe, és beszélj róluk, amikor a házadban ülsz, amikor úton vagy, amikor lefekszel és amikor felkelsz." (5Mózes 6:6,7)

Hogyan tehetjük ezt meg, ha a gyerekek napi nyolc órát az iskolában vannak?! Ha ebben az időben merőben más irányba terelik őket? Ha nem látják a példánkat, hogy mi szülők hogyan viselkedünk mindenféle helyzetekben? Ha mi sem látjuk őket, hogyan reagálnak le egy nehéz helyzetet? Ha alig jut idő beszélgetésre, összebújásra, közös Bibliaolvasásra? 

Mióta itthon tanulnak, sokkal jobb a kapcsolatuk a gyerekeknek egymással is és apával-anyával is. Van idő együtt lenni és van idő elvonulni kicsit. Van mód sokat nevetni és bátran vállalhatjuk a könnyeket is. Van időnk együtt főzni, takarítani, házimunkát tanulni, és van időnk olvasni, pihenni. Van idő kirándulni, világot látni, és van idő szeretteinket látogatni, új barátokat szerezni. 

(Prédikátor 3)

Szeretünk olvasni :)

De nem volt ez mindig így. Jakab, Hanna, Sári falják a könyveket, kezdetektől. Ám Samu megriadt a sok betűtől, elsős korában ki is jelentette, higy ő bizony nem fog megtanulni olvasni, felesleges, mert farmer lesz, meg erdőben lakik majd, ott minek a könyv?! Na persze a nagyok rögtön megmagyarázták neki, hogy mennyire fontos és hasznos egy gazdának is az olvasás... de ez sem hatott. Lassan, döcögve haladt, és annyira nem szeretett hangosan olvasni, hogy sokszor sírvafakadt, ha gyakoroltunk, nekem meg a szívem szakadt bele. Ez egy ördögi kör lett, mert így kevesebbet gyakorolt, lassabban haladt, a sikerélmények csak nem jöttek...
Aztán bevetettem a kedvenc témáját: lego! Ez sok helyzetet mentett már meg a tanulásban :) rövid lego képregényeket kerestem, amit egy amatőr készített, beallított fényképekkel, vicces (??? vagy gyenge) szövegekkel. Ez hatott, ő kérte, hogy olvassunk, és egyre javult. Persze mellette haladtunk más könyvekkel is, nemszeretem olvasmányokkal is...
Ami még segített neki, az a sokat vitatott televízió volt: a műsorújságra kapcsolva mindig a nagyok irányították, mit nézhetnek a kisebbek, mi a tartalma az éppen műsoron levő filmnek. Samut nagyon zavarta, hogy nem kaphatja meg a távirányitót, hogy azt hangoztatják a többiek, úgyse tudja elolvasni, és így nem tud dönteni se. Hát csakazértis olvasott! :) mégiscsak hasznos dolog tud lenni, ha az ember ismeri a betűket... Bár nagyon lassan ment még mindig az összeolvasás és az értelmezés... De végre megkaphatta a távirányítót, nem kellett másra szorítkoznia, mit nézhet, mi megy éppen, nagyfiúnak érezhette magát.
És hol tartunk ma? Samu minden este, csakúgy, mint a nagyobbak, lefekvéskor olvas! Könyvet! Egyedül! Sokszor hangosan is, Barnabásnak! Még mindig előnyben részesíti a képregényt, de a sok ismeretterjesztő könyv is terítéken van, és remélem, hamarosan mesét is olvas magának. Addig azonban én olvasok fel a két kicsinek esténként, és tudom, hogy akármilyen jól fog olvasni Samu, még jódarabig az én kiváltságom lesz az esti mese....

Kép:
Eastmen Johnson: Reading boy

Dino-nap

Samu a mai napot kikiáltotta Dino-napnak (bár apa most mondja, hogy ma van a palacsinta világnapja... Azt hiszem, a dinokkal jobban jártam).
Beütöttem a gugliba, hogy dino printable, és válogattam pár feladatlapot. Barnabás színezni szeret és útvesztőset játszani, Sári angol szókeresőt kapott, Samu pedig gyakorolhatta a számolást, az ábécét, és írt is. Aztán persze ész nélkül vágott és ragasztott, ahogy szokott... Na jó, nem ész nélkül, persze, de ha meglátnád a papírfecniket mindenfelé, te sem értékelnéd a hatszázhuszonhatodik minidinót és a maradék maradékából vágott csontokat. Ilyenkor azzal áltatom magam, hogy valami baromi tehetséges dekorációs művész vagy dizájner lesz, és hálából legalább öregségemre fizet majd nekem egy bejárónőt.....

Torzonborz

Szeretem az újrahasznosítást, a szemétnek látszó dolgok felhasználását, a feleslegesnek tűnő kacatok újjászületését.
És Samu ebben nagymester.
Míg én a kesztyűbáb haját és szakállát igazítottam, ő a lehulló fonalfecniket összegyűjtötte, és elkészítette a saját emberét:

Nagyokkal otthon

Tegnap egy szintén otthon tanító anyukával arról beszélgettünk, hogy az internet nagy segítség, sok jó ötletet talál az ember, ha tanítani szeretne, csak éppen kb tíz-tizenegy éves korig bezárólag. Püff. Cuki feladatok, lapozók, vagdosni, ragasztani, színezni, játszani, hajtogatni, sok-sok ösztönzés, de a kamaszainkat már nem ültethetjük le ezzel :) Jó, persze, ők is szeretnek játszani, de azért ezt már nehezebb bevállalni....
Akkor hogyan lehet egy hullámzó kedélyű, önmagát kereső, útkereső nagylányt vagy nagyfiút segíteni a tanulásban? Mit tanuljon és hogyan? Mennyit és mikor?
Ezeken gondolkodtam én is a napokban, főleg azon, hogyan segítsek nekik közeledni Istenhez. Nem részletezem, kinek éppen milyen gondolatai vannak a három nagyobb gyerekem közül, mert ez nagyon belső dolog..... De mindannyian tudjuk, emlékezünk még, milyenek voltunk mi kamaszkorunkban, mennyit változtunk napról napra, formálódtunk jó és rossz irányokba is. Ne is felejtsd el ezeket az érzéseket, ha gyermekeid vannak....
Általánosságban elmondhatjuk, hogy ez a folyamatos útkeresés is változik napról napra, hétről hétre, és ha mi, szülők nem mutatunk utat, akkor gondoskodni fog róla más, hogy segítsen kitölteni az űrt, és szinte biztos, hogy nem olyan személy, aki ugyanúgy gondolkodik erről, mint mi. Nem hanyagolhatjuk hát el a gyermekeinkkel való tanulást, akár Istenről van szó, akár erkölcsökről, ha nem akarjuk, hogy a világot kövessék.
Persze itt jön a nehézség, a kiinduló kérdés: egy kamasszal hogyan??? Egyértelmű, hogy a tanulásról nem klasszikus értelemben kell gondolkodnunk, sokkal inkább együttgondolkodásként, utazásként, beszélgetésként. Ha a szívüket szeretnénk elérni, ne papoljunk, hanem kérdezzünk. Ezt mindenki saját gyerekére tudja személyreszabottan alkalmazni, nekem is egyik gyerekem nyílt és szeret kitárulkozni, másikkal tapintatosabbnak kell lennem. És a hittel kapcsolatos dolgok még kényesebb területre visznek, nagyon nagyon szeretettelinek kell lennünk...

Na egyelőre ennyi elég, nem akarok okoskodni, én is csak tanulom az anyaságot, örökké tanulni fogom.
Nagyon sokat segítenek nekem a jw.org honlapon is megtalálható, olvasható, hallgatható, letölthető kiadványok, feladatok, filmek.  A kicsikkel rendszeresen töltünk le feladatokat, mutattam múltkor is nektek egyet.
Ám ez nem olyan, mint a blogok, itt a kamaszok is találnak maguknakvalót: filmek, riportok, rajztábla, cikkek, feladatok.... Mind olyan témában, ami foglalkoztat egy mai tizenévest. És sok olyan témában, amitől egy szülő cidrizik, ha felmerül :)
A gyerekeim sokszor olvassák ezeket, kutatnak, raktároznak. Jókat szoktunk beszélgetni egy-egy cikk kapcsán.
Ám most, hogy sok időnk szabadult fel, arra gondoltam, miért ne használhatnánk úgy ezeket az anyagokat, mint egy tantárgyat? Hetente legalább egy témakört fogunk mostantól körüljárni, méghozzá önálló munka keretében, közben jegyzeteket készítenek, majd egy határidőn belül beszámolnak róla. Nyitottak egy-egy füzetet, amibe az összefoglalókat és jegyzeteiket írják, én megkapom és átnézem, majd összeülünk és megbeszéljük.
Egyelőre ez a terv, majd időközben úgyis alakul és változik az igényeknek megfelelően. Ez most azért látszik jónak, mert nem kell nagyon kitárulkoznia annak, aki nem akar megnyílni, viszont egymást hallgatva talán mégis arra éreznek késztetést, hogy beszéljenek az érzéseikről...
Itt találsz te is konkrét témákhoz feladatlapokat, ha ötletet keresel:
http://www.jw.org/hu/bibliai-tanitasok/csalad/tizenevesek/bibliai-tanitasokrol-fiataloknak/igazsag-istenrol-1-resz/

Gyerekszáj

Samu ártatlan szemekkel Jakabnak:
— Mi az a szarkazmus?
Majd ravaszul:
— Ez csak szarkazmus volt! :)

*********************************************************

Egyik nap a vázába pár aranyvessző-ágat tettem, hogy végignézzük majd, ahogy kirügyeznek.
Samu meglátta és aggodalmas arccal kérdezte:
— Mi történt a hóemberrel??
Sári:
— Ez egy hóember-építő készlet??

Samu szépen halad...

... az olvasással, egyre gördülékenyebb, és már kedve is van hozzá. Akármerre járunk, olvassa a feliratokat, a könyveket sem csak lapozgatja, sőt sokszor Barnanásnak is felolvas valamit. Ám az írás még mindig mumus. Nemcsak nem szereti, de nehezen is megy. Látom, hogy sokat javult, nem olyan görcsös, de mégis.... És sehogyse tudom rávenni, hogy kedvvel gyakorolja, mindig szenvedésbe torkollik, ha előkerül egy füzet vagy munkalap. Ravaszkodni szoktam hát, pl bevásárlólistát diktálok neki, míg én főzök, vagy vicces feladatot találunk ki.
Egyik nap egy bibliai történetet dolgoztunk fel, Kórah lázadását. Ehhez itt találtunk kirakójátékot az izraeliták táboráról, lehetett vágni, ragasztani, ezt szeretik mindannyian. Ééés volt rajta írnivaló is bőven! Hurrá! Samu nagy örömmel egészítette ki a törzsek neveit, nevet adott a bábuknak is, majd egy kis ajándék ígéretére egy füzetbe is kiírta a 12 nevet. És nem volt se sírás, se haldoklás...

Barnabás közben egy efódot színezett elmélyülten, nagyon aprólékos munkákat végez mostanában....

Vizsgák előtt — vizsgák után

Vizsga előtti nap mindig kapkodunk, csak az jár a fejünkben, mit nem tudunk, mennyi mindent kellene még gyorsan bepótolni, bepakolni, elintézni... Nem? Hát de.
Úgy gondoltam, most nem adom meg ezt az örömet senkinek, mi bizony jókedvűek és lazák leszünk, nem izgulunk semmi miatt. Elvégre amit tud, azt tudja, amit nem, úgyse fogja már, és különben sincs tétje, főleg nem az életünk.
Samu vizsgája előtt a fiúk egész nap pizsamában legoztak, csudákat építettek, és nagyon jól éreztük magunkat. Sőt előtte való nap a barátainkkal találkoztunk, az is a közös játékról szólt.
Sári vizsgája előtti nap az új fiúszoba ablakát pucoltam, mikor eszembejutott, hogy alsóban mindig színes képeket pingáltunk az osztály ablakaira, temperával, amit aztán könnyen le lehetett mosni, ha új dekorációt akartunk. Így hamar előkerültek az ecsetek és festékek, tervek is készültek, majd egész nap, de komolyan: még este is, nagy munka folyt a frissen pucolt ablakokon...

A vizsgák után kicsit pihenni hagytam a gyerekeket, eléggé ki voltak merülve idegileg meg fizikailag is. Nagyokat aludtunk, lustiztunk, közben pakoltuk a dolgainkat a lakásfelújítás után, könyveket szelektáltunk, polcokat fúrtunk, rendezkedtünk.

Sárival megbeszéltük, mit szeretne a továbbiakban tanulni, mivel akar foglalkozni, és persze ez mi más is lenne, mint a biológia! Nemcsak odavan az állatokért, a növényekért és az egész teremtésműért, de hatalmas ismeretre tett szert, sokat olvas ilyen témájú könyveket. Elmondtam neki, hogy a biológia mivel foglalkozik, hogyan épül fel, halad az egyszerűtől a bonyolult felé, és közben megtanulhat olyan dolgokat, amire kíváncsi. Ugyanis az egész beszélgetést az indította el, hogy valamelyik állatnak egy szervére volt kíváncsi, az mennyire más vagy hasonló, mint az emberé... Na az már biztos, hogy az ő útját megtaláltuk :) Legalábbis egyelőre, mert még annyi lehetősége van, annyit változik is......

...........

Egy ideje dolgozik bennem valami, amit nem tudtam megmagyarázni. Néha azt is gondoltam, elégedetlen és hálátlan vagyok, hogy nekem sose jó, ami van, nem elég?
Mert jó, nagyon jó, hogy Samu és Sári magántanulókként itthon tanulhatnak. Jó, hogy csak félévente vizsgázik Samu, és igazán kedves, rugalmas tanítónőt fogtunk ki, egy szuper igazgatóval.
És jó, hogy Sári havonta ad számot a tudásáról, szintén jófej tanítónővel, és szeret is bent lenni a suliban arra a két napra.
De az nem jó, hogy a nagyok a középiskolában terrornak vannak kitéve... Egy darabig jól érezték magukat, aztán szépen lassan beszivárgott a mindent megmérgező, mélyreható zaklatás.
És az se jó, hogy Samu lassúságát nem tudják beszámítani annak, hogy egyszerűen minden gyerek más, és arra kényszerítik, hogy olyat produkáljon, amit ő majd csak később tud.
És az se jó, hogy Sári nem tanulhatna azt, ami érdekli, nem mélyülhet el benne, mert haladni kell az anyaggal, hogy a vizsgán jól teljesítsen.
És egyáltalán, kinek jó, hogy kicsi gyerekek vizsgadrukkosak?! Az anyjukról nem is beszélve....
Szóval valamit ki kellett találni, valamit, ami mindenkinek jó, sőt Barnabásnak is jó lesz, ha iskolás lesz. Mert a törvények változóban vannak, nem látjuk biztosnak, hogy továbbra is maradhat így az itthoni tanulás, ahogy most van.
Szóval ez nem hálátlanság. Nem, hanem a jobb és még jobb utáni vágy. Így lettünk megalkotva, nem szeretünk megelégedni, ha tudjuk, hogy van még szebb, még jobb.
Szóval ez nem elégedetlenség, hanem azt jelenti, hogy még nem értünk célba.
Sok ima és beszélgetés, kutatás és tájékozódás után talán megtaláltuk az utunkat. Mind az öt különböző gyermekünknek.
Ha kíváncsi vagy, tarts velünk továbbra is :)

Jajajajajajjj......

Most nézem, hogy majdnem egy hónapja nem írtam! Pedig annyi minden történt... Apró lakásunk egy tetőtéri lakosztállyal bővült, ahol a három nagyobb gyerek kap egy-egy kis ficakot magának, nem nagyot, de sajátot. Még nem élvezhetik felhőtlenül, mert idelent is festünk, padlót rakunk, újítunk, és a sok cucc felkerült hozzájuk, míg tartanak a munkálatok. Már csak két nap, ha minden igaz! Kitartás, gyerekek!
Ilyenek most az állapotok odafent, de szerintem így is érzékelhető, milyen jódolguk lesz a kamaszaimnak:

Nemsokára Samu és Barnabás közös szobát kapnak elegendő hellyel, ahol építhetnek, autózhatnak, és  nem zavarnak senkit a tanulásban...
És a legjobb, hogy apa és anya végre saját hálószobához jut! Juhhhééé!
Közben persze a félévi vizsgákra is készülünk, szerencsére ez nem túl megerőltető, na de az a kicsi drukk mindig ott bújkál a gyomrunkban... Szorítsatok! :)