2013. március 21., csütörtök

Igaziból kezdődik:)

Bevallom, nagyon elhanyagoltam a tanulást... beteg voltam, vásárra utaztunk, megint beteg voltam, közben orvosi vizsgálatok sora.... Szóval a terveim tervek maradtak. Hanna meg örült neki, gondolom:)
A hét elején viszont azzal kezdtem az új életünket, hogy könyörtelenül ébresztőt fújok neki reggel nyolckor. Muszáj.... A magas pulzusa miatt nem tud se elaludni, se aludni éjjel, így mióta nem jár iskolába, hagytam, hogy este olvasson, míg elálmosodik, reggel meg.... nem volt reggel, hanem majdnem délben kelt... de most nem hagyom. Így a gyógyszereit is időben beveszi, és hátha fáradtabb estére (szerinte nem, de engem eléggé meggyőz a sötét szobája esténként). És mától végre új gyógyszert is kap a pulzus csökkentésére, hát van remény.
A másik változás az iskola. Mert iskolába jár:) Kaptunk egy listát azokról az időpontokról, amikor be kell mennie, és adott tárgy tanára a lukasórájában felzárkóztatja, számonkéri, segít neki, így nem kell vizsgáznia. Egyelőre beleegyeztem, mert nem sok, most 2 héten át kb. 5 ilyen órája van csak, de ha az orvos szigorúbb, akkkor egyezkednem kell majd valamit, hogy ne kelljen bejárnia.
Ma megy először, méghozzá a mumus matek-órára:) Ettől érdekes, nem tart annyira, mert Julika néni egyenes ember, és ha szigorú is, valahogy könnyebben benyeli az ember. De például tegnap megkérdeztem az irodalom tanárnőt, mivel tudnék segíteni, hol tartanak az osztállyal, és a szemembe se nézett, affektálva válaszolta: "Honnan tudhatnám én azt?!" jaaaa, hát honnan is kéne neki tudni?! Elképesztő.... most személyes sértésnek veszi, hogy 2 hónapban egyszer le kell ülnie egy gyerekkel? Mindegy, Hanna már most elhatározta, hogy nagyon udvarias és kedves lesz, és minden óra után minden tanárnak megköszöni, hogy időt szakított rá... és ezt magától találta ki:) Helyes.
Na megyek, készítek neki egy bőséges reggelit, felébresztem, aztán délelőtt kicsit matekozunk, hangolódunk.... majd mesélek az óráról!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése