Nem fogom feszegetni, mit jelent és hogyan és mikor...
Arra kérdésre próbálok válaszolni, mi a véleményem, hogyan fog szocializálódni egy otthonoktatott gyerek?
Most olvastam Virágnál és Erzsinél is erről, és nagyon megmozgatta a gondolataim. Mindig megkaptuk mi is ezt a kérdést, mikor Sárit kivettük az oviból, és persze máskor is, ha szóbajött az otthonoktatás.
Én nem hiszem, hogy a gyerekeimnek arra a társaságra volna szükségük, ami ma a közintézményekben körülveszi őket... Itthon erkölcsös és vallásos nevelést kapnak, és sokkolóan hat rájuk, amit az iskolában tapasztalnak. Jakabnak (most 15 éves) már az oviban voltak problémái, mivel nem volt egy verekedős fiú, és ez folytatódott a suliban is. Harmadikos korában iskolát kellett váltanunk, ez egy külön posztot megérne, olyan komoly gondok alakultak ki nála, élő példája lehetne a pszichoszomatikus betegségeknek...
Hannának(14) sose volt barátnője, akivel összebújva susmusol, se oviban, se iskolában, a mai napig nincs, ám rengetegen szeretik, keresik a társaságát, idősebbek és kisebbek, fiúk-lányok egyaránt. Cserfes, humoros, egyszer biztosan megtalálja a "kebelbarátját"...
Sárira(9) azt akarta rásütni egy óvónő, hogy Asperger-szindrómája van... egyfajta autizmus. Röhejes. Azért, mert az oviban nehezen értettek szót vele, nem akart kommunikálni, nem volt barátja, rengeteget rajzolt, nem énekelt velük, utált tornázni... és még sorolhatnám. De ha elmesélném, miket tett a kedves óvónéni vele és a többiekkel, akik nem tartoztak a kb. 3 kedvenc közé, ti se állnátok szóba vele, és ti is dadognátok és bepisilnétek... Huh, a hideg is kirázott, ahogy eszembejut a közel két évig húzódó ügyünk...! Ovin kívül teljesen más Sárit ismertünk mi is és az ismerőseink is. Most másodikos és nagyon élvezi az iskolát, de barátja az osztályban nincs, mindössze egyetlen kislánnyal szokott néha játszani, beszélgetni. Iskolán kívül megvan a kis társasága...
Samu(7) egy kakukktojás -- látszólag:) Minden ovistársa szereti, minimális konfliktusa van, és nagyon szeret oviba járni. Már a sulit is várja:) Ám mégis van benne is a többiekből jócskán.
Barnabás még pici, három éves lesz.... és olyan baba! Hogy adhatnám oviba ennyi idősen?!
Azért írtam dióhéjban mindegyikükről, hogy lássátok, mennyire antiszociálisak az átlag gyerekhez képest, sose tudnak beilleszkedni az iskolai közösségbe, mások, teljesen eltérnek az átlagtól, amibe szorítani akarja a gyerekeket a rendszer.
Na most nekik kellene szocializáció?! Jakabnak lassan gyomorfekélye lesz az iskolától, a kiközösítő szuper osztályától, Hanna pedig nagyon valószínű, hogy az iskolai stressztől lett beteg, az intrikákban bővelkedő kislányok psizkálódásaitól és a kötekedő tanároktól.
Úgy gondolom, a szülők dolga eldönteni, melyik gyereknek mi a jó. Háromévesen biztos, hogy nem jó kötelezővé tenni az óvódát, anya kell a piciknek... És ha anya otthon van, akkor minek a kötelező ovi?! Ha dolgoznék, élnék az opcióval, nyilván, de ha nem? hadd maradjon ez választható opció...
Amikor jön a tavasz, és kertészkednénk, mivel kezdünk? Az apró magocskákat bent a lakásban, állandó hőmérsékleten ültetjük el, majd ha már megerősödtek, csak akkor ültetjük ki a kertbe. Így kellene a gyerekekkel is: amíg picik, elég a család, bőven elég. Otthon tanuljanak meg viselkedni, étkezni, mosdót használni, alkalmazkodni a családtagokhoz. Ez régen, mikor nagycsaládok voltak és sokszor több generáció is együtt élt, nagyon jól működött. A gyerekek megtanultak együtt dolgozni a nagyival, alkalmazkodni a lassabb, betegesebb családtagokkal, hallgattak meséket, dalokat, és a ki lagfontosabb: megtanulták, hogy a család a legerősebb kötelék, mindig lesz hova visszatérni...
Emlékeztek még, gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk az iskolában, hogy az iskola a második otthonunk? utáltam ezt.... sose éreztem magam otthon egy olyan intézményben, ahol nincs igazság és főleg nincs szeretet.
Nagyon sok gondolat kavarog még a fejemben, de olyan nehéz leírni... nem akarok megbántani se senkit, hiszen annyiféle család van, és nem akarom azt sugallni, hogy mi vagyunk a tökéletesek... sőt, egyáltalán nem vagyunk:) Sajnálom, hogy a világ rossz irányba halad... igazak Jézus szavai: "A legtöbb emberből kihűl majd a szeretet” (Máté 24:
Emlékeztek még, gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk az iskolában, hogy az iskola a második otthonunk? utáltam ezt.... sose éreztem magam otthon egy olyan intézményben, ahol nincs igazság és főleg nincs szeretet.
Nagyon sok gondolat kavarog még a fejemben, de olyan nehéz leírni... nem akarok megbántani se senkit, hiszen annyiféle család van, és nem akarom azt sugallni, hogy mi vagyunk a tökéletesek... sőt, egyáltalán nem vagyunk:) Sajnálom, hogy a világ rossz irányba halad... igazak Jézus szavai: "A legtöbb emberből kihűl majd a szeretet” (Máté 24:
Kedves Erika!
VálaszTörlésVéletlen akadtam a blogodra. Sok sikert az otthoni tanuláshoz, és jobbulást a gyerkőcnek!
Amiért írok: Igazad van, kell a biztonságot nyújtó család a gyerekeknek! Kell, hogy anya, apa - és ha van akkor a nagyobb tesók - példája mutassa az utat a kicsiknek!
Ugyanakkor sok gyerek azért nem tud szocializálódni, mert más gyerekek szülei nem így gondolkodnak. Nem tudják, vagy nem akarják megadni azt, amiket leírtál.
Az ovi az a gyűjtőhely, ahol ezeket a különbségeket lecsiszolják. Igen, az értékeket is lecsiszolják! Letörik, és az átlaghoz közelítik. Viszont aki korábban kerül be a nagy közös intézményesített világba, talán - persze ebben nem lehetek biztos, lévén nem szociológus vagyok, csak gyakorló anya 3 gyerekkel :) - könnyebben viselik majd a felnőtt léttel járó közösségi életből eredő problémákat.
Megtanulják, hogy mindenki jó valamiben, és mindenkinek vannak hiányosságai. Hogy vannak gyengék, erősek, gonoszok, neveletlenek, dicsekvők, törtetők, könyöklők, eminensek, okoskodók, de itt tanulják meg értékelni a különbségeket is! Itt döntik majd el, hogy mi tetszik nekik, és mi nem! És természetesen a jó szülő igyekszik megbeszélni a gyerekkel, hogy segítsen neki a feldolgozásban, a barátok kiválasztásában és mindenben... amiben kéri. Itt tanulják meg az önállóságot, az önmagukért való felelősségvállalást. Ezeket a szülő csak elültetheti, de nem tudja a gyakorlatban megmutatni a gyereknek, amíg el nem engedi őt a közösségbe.
Egyébiránt jómagam sem szerettem feltétlenül sem az iskolámat, sem a tanáraimat, sem az összes osztálytársamat. Sok problémám volt, velük is, magammal is. De tudod, amit én megtanultam az iskolában: küzdeni magamért, felvállalni magamat és hogy mindig van megoldás!
Természetesen nem bírálni szeretnélek, csak a gondolataimat írtam össze, mert erre inspirált az írásod! :)
Sok sikert, kitartást!
Üdvözlettel,
Kriszta
Nagyon örülök, hogy itt jártál és írtál!:) Jó ez a gondolatcsere:)
VálaszTörlésIgazad van neked is sokmindenben, én is azt gondolom, hogy meg kell erősödniük a gyerekeknek a nagyvilágban is, nem lehet burokban nevelni. De ez a világ már annyira kifordult, a jót mondják rossznak, a rosszat meg jónak.... pl. a gyerekeim azok a fajták, akik az én időmben a tanárok kedvencei voltak, jótanulók, jól viselkednek és tisztelettudók, stb.... ma meg nem tudnak velük mit kezdeni a pedagógusok, mert a többség annyira rossz, hogy megszokták, már az a normál átlag-gyerek....
Mindezek ellenére még nincs erőm kivenni őket ebből a rendszerből, csak apró harcokat vívok értük:) Hannát betegség miatt kellett, de nagyon jól látszik az esetéből, h simán elég ennyit tanulni, amit ő tanul, nem kellene napi 8 órában iskolában ülni....
Kedves Erika!
VálaszTörlésMost akadtam a blogodra, mert fontolgatom én is az otthonoktatást. Van egy másodikos, egy elsős és egy nagycsoportos lányom. Most az elsősnél látom felmerülni azokat a problémákat, amikkel én is szembesültem anno. Nem tud beilleszkedni, szorong, fél, alig várja, hogy délbe érte menjek. Már az oviban is látszott, ez, de egy angyal volt az óvónénije.
Az előző kommenthez is fűznék: én is szorongtam, féltem, pszichoszomatikus nyavalyákkal jártuk az egészségügyet,mert rettegtem a tanító nénitől, később az osztálytársaktól is (mert a gyerek hamar felfedezi ki a gyengébb, és ha ő azt tanulta meg, hogy a gyengébbet elnyomják, ő is ezt fogja tenni) Ennek ellenére a szüleim nem tettek semmit, napi 8 órát voltam iskolában. Segített ez nekem könnyebben élni a társadalomban??? Nem úgy tűnik. A mai napig félek az emberektől, mert azt tanultam meg, hogy széttrancsíroznak, ha egy kicsit is kinyílok. Az érdekeimért harcolok, de ez csak az utóbbi pár évben erősödött, amióta az emberektől távol tanyán élünk. Így vagyok boldog. Lehet, nyitottabb lennék, ha az elején nem kegyetlenséget tanultam volna a szocializálatlan osztálytársaimtól.
Szia!
VálaszTörlésÉn most találtam ide hozzád, és bár úgy tűnik, merőben más az életünk, mégis majdnem sírva olvastam a bejegyzéseid, különösen ezt. Kicsit "örültem" is neki, de csakis azért, mert végre látom is - amiről eddig is meg voltam győződve - , hogy nem az én lányommal van a probléma.
Sajnos, én egyedül nevelem őt, így semmi esetre sem tudom megteremteni az otthon tanulását / tanítását, pedig ez lenne a lehető legjobb megoldás. Ő már 14 éves múlt, szeptemberben kezdi a középiskolát, amit már alig vártunk, annyira hihetetlenül rossz élményeket szereztünk az általánosban. Én is folyton azt látom, hogy az én okos, érdeklődő, intelligens és felettébb talpraesett lányomat lelkileg teljesen megnyomorítják a suliban. Ötödikes korában szerettem volna máshova vinni, de addigra már kérlelt, maradjunk, mert itt vannak a barátnők, nem akar máshova menni - és én beadtam a derekam. Majd hetedikes korában félévkor a szomszéd városba költöztünk, akkor már ő is akarta az iskola-váltást, de egyik suliba sem vették be, mondván nincs hely. Szíven ütött, hogy mi az, hogy az én gyerekem nem kell nekik, így maradtunk a már meglévő helyen, de szinte napról napra visszaszámoltunk, mikor lesz már vége a sulinak. És ezzel nem csak mi voltunk így, az osztályban több gyerek / szülő is, sajnos elég rossz osztályt is sikerült kifognunk a rossz iskolán belül. De most vége, a középiskola teljesen másnak tűnik (már volt 1 hét napközis táboruk), nagy megkönnyebbülés lesz, ha sikerül végre egy igazi közösségbe bekerülni, igazi gyerekekkel, igazi tanárokkal, igazi emberekkel!
Gwen
Gwen, Gira, bocsanat, hogy nem írtam akkor.... Elkeverednek a levelek, ha nem azonnal válaszolok....
VálaszTörlésSokszor érzem azt, hogy kifutnék a világból, annyira embertelen. A szívem szakad meg a gyerekekért, miként mennek át, mire felnőnek. Aki teheti, tanítsa otthon a gyerekeit, en azt mondom. Nem könnyű, ennek is megvannak a hátrányai is, de ezerszer jobb, mint a mai iskolarendszer meg az ottani társaság.
Gwen, a középiskola nekunk is bejött :))) a nagyfiamat kicserélték, olyan más minden.
Meséljetek, kérlek, mi lett azõta veletek!!! Ígérem, hamar válaszolok :) nagyon kiváncsi vagyok, hol tart az elhatározásotok, és szívesen segítek is, ha tudok!