Matek

Ettől féltem legjobban. Mert nem vagyok egy nagy matematikus-elme. Logikám az van, meg ha elmagyaráznak valamit, megértem és kb. félórán át alkalmazni is tudom, de aztán nem megy újra.... mármint a matek.
De az iskola levette a terheket a vállamról azzal, hogy ők tartanak időnként órákat Hannának, nekem marad a házifeladat:)
Első matekórája a minap volt, kicsit félt, mert J. néni nem a legkedvesebbje a gyerekeknek, de biztattam, hogy négyszemközt jobb lesz vele, nem lesz ideges a fegyelmezés miatt, stb. És tényleg jól érezte magát! Sokkal jobban megértette a tananyagot, J. néni kedves és türelmes volt, egy másik oldaláról ismerte őt meg:)
Szerintem ebből is látszik, hogy egyrészt a rossz magaviseletű osztály mennyire hátráltat tanárt és diákot egyaránt, másrészt bőven elég ennyit foglalkozni egy tantárggyal... nem kéne annyit gyötörni a gyerekeket, ha személyes segítséget kapnának, kaphatnának.
Így most nagyon hálás vagyok ezért az elrendezésért...

Igaziból kezdődik:)

Bevallom, nagyon elhanyagoltam a tanulást... beteg voltam, vásárra utaztunk, megint beteg voltam, közben orvosi vizsgálatok sora.... Szóval a terveim tervek maradtak. Hanna meg örült neki, gondolom:)
A hét elején viszont azzal kezdtem az új életünket, hogy könyörtelenül ébresztőt fújok neki reggel nyolckor. Muszáj.... A magas pulzusa miatt nem tud se elaludni, se aludni éjjel, így mióta nem jár iskolába, hagytam, hogy este olvasson, míg elálmosodik, reggel meg.... nem volt reggel, hanem majdnem délben kelt... de most nem hagyom. Így a gyógyszereit is időben beveszi, és hátha fáradtabb estére (szerinte nem, de engem eléggé meggyőz a sötét szobája esténként). És mától végre új gyógyszert is kap a pulzus csökkentésére, hát van remény.
A másik változás az iskola. Mert iskolába jár:) Kaptunk egy listát azokról az időpontokról, amikor be kell mennie, és adott tárgy tanára a lukasórájában felzárkóztatja, számonkéri, segít neki, így nem kell vizsgáznia. Egyelőre beleegyeztem, mert nem sok, most 2 héten át kb. 5 ilyen órája van csak, de ha az orvos szigorúbb, akkkor egyezkednem kell majd valamit, hogy ne kelljen bejárnia.
Ma megy először, méghozzá a mumus matek-órára:) Ettől érdekes, nem tart annyira, mert Julika néni egyenes ember, és ha szigorú is, valahogy könnyebben benyeli az ember. De például tegnap megkérdeztem az irodalom tanárnőt, mivel tudnék segíteni, hol tartanak az osztállyal, és a szemembe se nézett, affektálva válaszolta: "Honnan tudhatnám én azt?!" jaaaa, hát honnan is kéne neki tudni?! Elképesztő.... most személyes sértésnek veszi, hogy 2 hónapban egyszer le kell ülnie egy gyerekkel? Mindegy, Hanna már most elhatározta, hogy nagyon udvarias és kedves lesz, és minden óra után minden tanárnak megköszöni, hogy időt szakított rá... és ezt magától találta ki:) Helyes.
Na megyek, készítek neki egy bőséges reggelit, felébresztem, aztán délelőtt kicsit matekozunk, hangolódunk.... majd mesélek az óráról!

Szocializáció...

Nem fogom feszegetni, mit jelent és hogyan és mikor... 

Arra kérdésre próbálok válaszolni, mi a véleményem, hogyan fog szocializálódni egy otthonoktatott gyerek? 

Most olvastam Virágnál és Erzsinél is erről, és nagyon megmozgatta a gondolataim. Mindig megkaptuk mi is ezt a kérdést, mikor Sárit kivettük az oviból, és persze máskor is, ha szóbajött az otthonoktatás.

Én nem hiszem, hogy a gyerekeimnek arra a társaságra volna szükségük, ami ma a közintézményekben körülveszi őket... Itthon erkölcsös és vallásos nevelést kapnak, és sokkolóan hat rájuk, amit az iskolában tapasztalnak. Jakabnak (most 15 éves) már az oviban voltak problémái, mivel nem volt egy verekedős fiú, és ez folytatódott a suliban is. Harmadikos korában iskolát kellett váltanunk, ez egy külön posztot megérne, olyan komoly gondok alakultak ki nála, élő példája lehetne a pszichoszomatikus betegségeknek...

Hannának(14) sose volt barátnője, akivel összebújva susmusol, se oviban, se iskolában, a mai napig nincs, ám rengetegen szeretik, keresik a társaságát, idősebbek és kisebbek, fiúk-lányok egyaránt. Cserfes, humoros, egyszer biztosan megtalálja a "kebelbarátját"...

Sárira(9) azt akarta rásütni egy óvónő, hogy Asperger-szindrómája van... egyfajta autizmus. Röhejes. Azért, mert az oviban nehezen értettek szót vele, nem akart kommunikálni, nem volt barátja, rengeteget rajzolt, nem énekelt velük, utált tornázni... és még sorolhatnám. De ha elmesélném, miket tett a kedves óvónéni vele és a többiekkel, akik nem tartoztak a kb. 3 kedvenc közé, ti se állnátok szóba vele, és ti is dadognátok és bepisilnétek... Huh, a hideg is kirázott, ahogy eszembejut a közel két évig húzódó ügyünk...! Ovin kívül teljesen más Sárit ismertünk mi is és az ismerőseink is. Most másodikos és nagyon élvezi az iskolát, de barátja az osztályban nincs, mindössze egyetlen kislánnyal szokott néha játszani, beszélgetni. Iskolán kívül megvan a kis társasága...

Samu(7) egy kakukktojás -- látszólag:) Minden ovistársa szereti, minimális konfliktusa van, és nagyon szeret oviba járni. Már a sulit is várja:) Ám mégis van benne is a többiekből jócskán.

Barnabás még pici, három éves lesz.... és olyan baba! Hogy adhatnám oviba ennyi idősen?!

Azért írtam dióhéjban mindegyikükről, hogy lássátok, mennyire antiszociálisak az átlag gyerekhez képest, sose tudnak beilleszkedni az iskolai közösségbe, mások, teljesen eltérnek az átlagtól, amibe szorítani akarja a gyerekeket a rendszer. 

Na most nekik kellene szocializáció?! Jakabnak lassan gyomorfekélye lesz az iskolától, a kiközösítő szuper osztályától, Hanna pedig nagyon valószínű, hogy az iskolai stressztől lett beteg, az intrikákban bővelkedő kislányok psizkálódásaitól és a kötekedő tanároktól. 

Úgy gondolom, a szülők dolga eldönteni, melyik gyereknek mi a jó. Háromévesen biztos, hogy nem jó kötelezővé tenni az óvódát, anya kell a piciknek... És ha anya otthon van, akkor minek a kötelező ovi?! Ha dolgoznék, élnék az opcióval, nyilván, de ha nem? hadd maradjon ez választható opció...

Amikor jön a tavasz, és kertészkednénk, mivel kezdünk? Az apró magocskákat bent a lakásban, állandó hőmérsékleten ültetjük el, majd ha már megerősödtek, csak akkor ültetjük ki a kertbe. Így kellene a gyerekekkel is: amíg picik, elég a család, bőven elég. Otthon tanuljanak meg viselkedni, étkezni, mosdót használni, alkalmazkodni a családtagokhoz. Ez régen, mikor nagycsaládok voltak és sokszor több generáció is együtt élt, nagyon jól működött. A gyerekek megtanultak együtt dolgozni a nagyival, alkalmazkodni a lassabb, betegesebb családtagokkal, hallgattak meséket, dalokat, és a ki lagfontosabb: megtanulták, hogy a család a legerősebb kötelék, mindig lesz hova visszatérni...
Emlékeztek még, gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk az iskolában, hogy az iskola a második otthonunk? utáltam ezt.... sose éreztem magam otthon egy olyan intézményben, ahol nincs igazság és főleg nincs szeretet.
Nagyon sok gondolat kavarog még a fejemben, de olyan nehéz leírni... nem akarok megbántani se senkit, hiszen annyiféle család van, és nem akarom azt sugallni, hogy mi vagyunk a tökéletesek... sőt, egyáltalán nem vagyunk:) Sajnálom, hogy a világ rossz irányba halad... igazak Jézus szavai: "A  legtöbb emberből kihűl majd a szeretet” (Máté 24:12) De mi igyekezzünk, hogy tápláljuk és éberentartsuk:)

Matekozni próbáltam...

A héten még nem tudtunk úgy belendülni, ahogy terveztem, kicsiket tudtunk csak tanulni.

A gond nem a lánnyal van, erre hamar rájöttem.... A tananyag is zagyva és sok, ezt tudjuk mind, de most szembesülök azzal a hátránnyal, amit Hanna osztálya jelent. Ez nem egy szokványos hetedikes osztály, bár lehet, hogy csak én vagyok maradi és idealista:) Vannak állami gondozott osztálytársai, akik túl vannak már pár nem gyereknek való dolgon... Vannak priuszos osztálytársai... Vannak bukottak. Vannak jó képességű, ám lázadó osztálytársak. Verekednek, termet rombolnak, lopnak, erkölcstelenek, dohányoznak, még a tanárokat is bántják, és még sorolhatnám. Képzeljetek el egy amerikai gettós filmet.... na pont olyan.

Ebben az osztályban van mondjuk 6 gyerek, akivel lehet valamit kezdeni, köztük Hanna. Illetve lehetne kezdeni, ha a többiektől lehetne.... És eddig ez nem is volt ennyire szembetűnő, mert Hanna teljesítette a követelményeket, ahogy tudta, és volt, amit nehezebben vagy igazán gyatrán, de nem gondoltam, hogy a környezet miatt. Ám most, hogy itthon próbálkozunk, előkerül pár dolog.

Például tegnap matekoztunk. A téma a prímszámok, számok felbontása prímszámokra. A hideg ráz ezektől, még a témakör neve is: "Számelmélet", azt sugallja, hogy ezt csak az értheti, aki egyetemre jár... minek ez a gyerekeknek? és mikor fogjuk használni? Na de nem kötekszünk, engedelmesen megtanuljuk.

Kérem Hannát, vegye elő a könyvét, hogy megnézhessem a tematikát, na meg puskázhassak:) És kiderül, hogy a könyvet még SOHA nem vették elő! Minek van ebből kettő kötet?! Csak az nyugtatott, hogy ingyentankönyvesek vagyunk... mert ez nagyon durva: kifizettetik a kötelező könyveket, és nem használják?!

Nyelvtanból ugyanez: a munkafüzetet sose használták... sebaj, mi legalább tudunk miből dolgozni. Szépen elkezdtük az elejétől megoldani a feladatokat, ezt még szereti is a kisasszony:)

Na de vissza a matekhoz. Megbeszéltük a témát, a szabályokat, próbáltunk pár feladatot megoldani a könyvből, és egyszercsak rájöttünk, hogy szegény tanárnő a fele tananyagot se tudja leadni, feltehetően az állandó fegyelmezési problémák miatt. Merthogy a füzetben, amit még Hanna az iskolában vezetett, nem sok gyakorlás van... és a legnagyobb közös osztó és társai nincsenek is megemlítve. Pedig a tankönyv témazáró feladatai közt zömmel ezekről szólnak a kérdések... Hannával úgy néztünk össze, mint Sherlock és Wattson, mikor felfedeznek egy megoldandó rejtélyt.... na jó, ők okosabban nézhettek egymásra...:)

A lényeg: szükségem lesz matek-segítségre. Itt van is, indulásnak nem rossz: http://altsuli.hu/matf/index.htm

És most felébresztem csipkerózsikaálmából...