Barnabás folyton kérdez.
"Melyik....? Mikor....? Mekkora...? Hogyan....? Miért....?" Ezer és ezer kérdéssel bombáz bennünket, minden érdekli a minket körülvevő világról, látható és láthatatlan dolgokról.
Férjem azt kérdezte egyik nap:
— Miért kérdez ennyit? Már rég nem hároméves, normális ez?!
Aztán eszünkbejutott más ismerős otthonoktatott gyermek is, ő is folyton kérdez.
Teljesen normális dolog, mind így tanulunk. A legkézenfekvőbb és legcélravezetőbb módja az információszerzésnek. Nem? :)
"Ideális esetben a gyermeket a világra való nyitott kíváncsiság ösztönzi a tanulásra. A gyermek kérdéseket tesz fel, mielőtt válaszokat ad, felfedez, mielőtt rátalál az igazságokra, és kísérletezik, mielőtt határozott következtetésekre jutna. A kíváncsiság viszont nem veleszületett része a gyermek személyiségének, hanem az önállósodási folyamat eredménye."(Gordon Neufeld)
Ám az óvodában és iskolában hiába próbálkoznak a gyerekek a kérdéseikkel, legtöbbször azt a választ kapják: majd később, ez nem fontos, ezt tudnod kéne, ezt nem értheted, és még sorolhatnánk... Harminc gyereknek érthető, hogy nehéz kielégíteni a kíváncsiságát, plusz ott van a tanterv meg az időterv, ezer más dolog, ami gúzsba köt egy pedagógust.
Másik ok lehet a kortársak befolyása.
"A kíváncsiság nagyon sebezhetővé teszi a gyermeket a kortársak 'laza' világában. Ha egy gyermek elkerekedett szemmel csodálkozik, ha lelkesedik egy tantárgy iránt, ha megkérdezi, hogyan működnek a dolgok, ha eredeti ötlete van, azzal a kortársak gúnyolódásának és megvetésének teszi ki magát. Az, hogy menekülnek a sebezhetőség elől, kioltja a kortárs-orientált gyermekek kíváncsiságát és gátolja a körülöttük élő gyermekek kíváncsiságát is."(Gordon Neufeld)
Az eredmény egy alkalmazkodó gyermek lesz, aki már leszokik a kérdezésről, ahogy a nagyobb gyerekeinknél mi is tapasztaltuk.
Barnabás itthon tanul. Talán ezért tartjuk furcsának, ha hétévesen, tízévesen és még később is folyton kérdez a szabadon tanuló gyermekünk, elszoktunk tőle....
(Egy otthonoktató anyatárs fényképe)
De örülök, hogy rátaláltam a blogodra! Ugyan még csak 3 és fél éves a nagyobbik fiam, már akkor tudtam, hogy nem szeretném ha hagyományos oktatásban részesülne, amikor csak gondolat volt. Ez azóta csak erősödött. Főleg most, hogy elkezdtük a kötelező ovit. Örülök, hogy iskola esetén dönthet a szülő, de az óvodát akkor miért erőszakolják ránk? Nem tudom mit tehetnék... vagy ebben is van olyan, hogy az óvodavezetőtől függ? A jogi hátterét elolvastam de aszerint akkor hazudnom kéne hogy esetleg a gyerek még nem szobatiszta stb... értelmes indokot nem találtam. Te gyermekeid jártak óvodába vagy akkor még nem volt kötelező? Ne haragudj, hogy nem vág a témába...
VálaszTörlésDe azzal kapcsolatban pedig egyetértek!!! Bár nálunk épp kérdezős korszak van, furcsamód 2 hónap ovi után elapadtak a miértek. A gyermek kedvence a minden napra egy kérdés, amiből másfél éves testvérének mesél, hogy mi az a gleccser, hogyan alakulnak ki a kövek, mi a villám stb... szinte már alig kéri, hogy vegyük elő. Pedig csak délelőtt van ott. Nagyon nem szereti, sokat sír miatta, nem érti miért kell idegenek közt szigorú szabályokat betartva töltenie a délelőttjét... sok buta szokást felvesz amiket nem is ért. Agresszívebbé is vált és próbál többször pimaszkodni. Próbálok vele rengeteget beszélgetni. Amikor végre jó kedve van, megint kérdez... olyankor boldog vagyok és alig várom, hogy válaszolhassak... :)
Carmen
Bocsánat, h nem válaszoltam hamarabb, oviügyben írj e-mailt, ha még aktuális! :)
Törlésradics.erika76@gmail.com