2014. szeptember 30., kedd

Szeptember végén



Igen, Petőfi szerint még nyílnak a virágok meg minden, és szép az idő is. De most nem ez a lényeg :)
Eltelt egy hónap az iskolából, és most először érzem elégedettnek magam, mindennel jól haladtunk :) Sári volt pár dolgozatot megírni az iskolában, és kiderült, hogy matekból előrébb is járunk, mint a gyerekek. Ő már önszorgalomból a törteknél jár,  lazán átugrotta az ismétlést, mert az már unalmas.... Nem is bántam, én is untam :) Az iskolában a gyerekek még az írásbeli szorzásnál járnak, egyjegyű számmal. Mi már tavaly osztottunk is, hiszen benne volt a könyvben. De nem baj, ha ismétlünk, az úgyis nehezebben megy és mindig szükség lesz rá.
Samu a kezdeti szenvedések után megtáltosodott, most nagy örömmel olvas, számol, megtanultuk a magánhangzó-mássalhangzó* közti különbséget is, és az ábécét kóstolgatjuk, próbáljuk memorizálni. Nem tudom, az iskolások hol tartanak, pénteken megyünk beszámolni, majd kiderül.
Nem hittem még két hete, hogy ennyire jól állunk, Samu nagyon dacos és hisztis volt, ha csak szóbahoztam az olvasókönyvet. Visszaesett a számolásban is, pedig az nagyon jól ment neki. Már ott tartott, hogy tízes számkörben sem adott össze... Apával elmagyaráztuk neki, hogy az iskolások milyen sokat ülnek a padban, milyen sokat kell tanulniuk, neki meg a nap nagy része szabad és játszhat. Ez így nagyon le van egyszerűsítve, korántsem ennyire egyszerűen mondtuk el, és nem is egyszer, de a lényeg, hogy hatott. Mostmár szívesen ül le, tudja azt is, hogy ha nem húzza az időt, hanem figyel, akkor hamarabb szabadul, és ami a legnagyobb lépés: önállóan is hajlandó dolgozni. Nagy adag dac van benne... De oldódik :) Nehéz a bevésődött iskolai érzelmeket kitörölni. Szeretném, ha olyan kedvvel és kíváncsisággal tanulna, mint Sári. Mert tudom, hogy sokkal több van benne... Azt veszem észre, hogy folyton olvas, címkéket, újságot, beleolvas a levelezésembe. Szóval alakul :) Jöhet az október!

* Sári nagyon jót talált ki: mássalhangzó az, amihez használni kell a nyelvünket vagy a fogunkat, a magánhangzókhoz nem kell :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése