Kérdések

Barnabás folyton kérdez.

"Melyik....? Mikor....? Mekkora...? Hogyan....? Miért....?" Ezer és ezer kérdéssel bombáz bennünket, minden érdekli a minket körülvevő világról, látható és láthatatlan dolgokról.

Férjem azt kérdezte egyik nap:

— Miért kérdez ennyit? Már rég nem hároméves, normális ez?!

Aztán eszünkbejutott más ismerős otthonoktatott gyermek is, ő is folyton kérdez.

Teljesen normális dolog, mind így tanulunk. A legkézenfekvőbb és legcélravezetőbb módja az információszerzésnek. Nem? :)

"Ideális esetben a gyermeket a világra való nyitott kíváncsiság ösztönzi a tanulásra. A gyermek kérdéseket tesz fel, mielőtt válaszokat ad, felfedez, mielőtt rátalál az igazságokra, és kísérletezik, mielőtt határozott következtetésekre jutna. A kíváncsiság viszont nem veleszületett része a gyermek személyiségének, hanem az önállósodási folyamat eredménye."(Gordon Neufeld)

Ám az óvodában és iskolában hiába próbálkoznak a gyerekek a kérdéseikkel, legtöbbször azt a választ kapják: majd később, ez nem fontos, ezt tudnod kéne, ezt nem értheted, és még sorolhatnánk... Harminc gyereknek érthető, hogy nehéz kielégíteni a kíváncsiságát, plusz ott van a tanterv meg az időterv, ezer más dolog, ami gúzsba köt egy pedagógust. 

Másik ok lehet a kortársak befolyása.

"A kíváncsiság nagyon sebezhetővé teszi a gyermeket a kortársak 'laza' világában. Ha egy gyermek elkerekedett szemmel csodálkozik, ha lelkesedik egy tantárgy iránt, ha megkérdezi, hogyan működnek a dolgok, ha eredeti ötlete van, azzal a kortársak gúnyolódásának és megvetésének teszi ki magát. Az, hogy menekülnek a sebezhetőség elől, kioltja a kortárs-orientált gyermekek kíváncsiságát és gátolja a körülöttük élő gyermekek kíváncsiságát is."(Gordon Neufeld)

Az eredmény egy alkalmazkodó gyermek lesz, aki már leszokik a kérdezésről, ahogy a nagyobb gyerekeinknél mi is tapasztaltuk.

Barnabás itthon tanul. Talán ezért tartjuk furcsának, ha hétévesen, tízévesen és még később is folyton kérdez a szabadon tanuló gyermekünk, elszoktunk tőle....

(Egy otthonoktató anyatárs fényképe)

Trutyi vagy mi a csuda

Ahogy a gyerekeim hívják: űrtakony. Egyik név jobb, mint a másik, mi? Biztosan tudjátok, miről van szó, amerikaiul slime. Az a ragacsos, nyúlós, gyurmázható és gusztustalan trutymó, ami varázslatos hatással bír a gyerekekre: nálunk majdnem egy teljes órán át béke és csend volt végre a két legkisebb házatáján...
Így néz ki a mi házi verziónk:

A boltinál azért jobb, mert nem mérgező, sőt ehető (de nem túl jó az íze), és a készítése közben megint egy csomó dolgot lehet megtanítani a gyerekeknek fizikáról, kémiáról, biológiáról.
Roppant egyszerű: végy egy tálkát, tégy bele egy púpozott evőkanálnyi útifűmaghéjat (=psyllium) és keverd el kb 2 dl vízzel. Ekkor tehetsz bele pár csepp ételfestéket is.
A tálkát tedd a mikróba 1,5-2 percre, hogy felforrjon. Érdemes nem pont akkora tálkát használni, mint a keverék mennyisége, mert mikor felforr, bugyogni és bugyborékolni fog, kifuthat, ha nincs helye... Az útifűmaghéj saját tömegéhez képest hússzor annyi folyadékot képes felszívni, miközben zselés anyaggá változtatja azt. A melegítéssel felgyorsítjuk ezt, de ha türelmesebb a gyermek, együtt nézhetitek, mérve az időt is, míg végbemegy a folyamat.
Keverd át, majd újra tedd be kicsit, hagyd sűrűsödni még. Ezután hűtsd le, mielőtt a kíváncsi és türelmetlenül lábatlankodó gyermek kezébe adnád. Kavargattuk, nézegettük, aztán egy tányérra borítottuk, hogy jobban hűljön.
Jó móka volt, gyúrták, nyúzták, kevergették és elborzadva vizsgálták. Fura ez a vonzódásunk a bizarr dolgokhoz, elborzaszt, fujjogunk, de nem bírjuk ki, hogy ne fogjuk meg... nem?