2015. január 23., péntek

Vizsgák előtt — vizsgák után

Vizsga előtti nap mindig kapkodunk, csak az jár a fejünkben, mit nem tudunk, mennyi mindent kellene még gyorsan bepótolni, bepakolni, elintézni... Nem? Hát de.
Úgy gondoltam, most nem adom meg ezt az örömet senkinek, mi bizony jókedvűek és lazák leszünk, nem izgulunk semmi miatt. Elvégre amit tud, azt tudja, amit nem, úgyse fogja már, és különben sincs tétje, főleg nem az életünk.
Samu vizsgája előtt a fiúk egész nap pizsamában legoztak, csudákat építettek, és nagyon jól éreztük magunkat. Sőt előtte való nap a barátainkkal találkoztunk, az is a közös játékról szólt.
Sári vizsgája előtti nap az új fiúszoba ablakát pucoltam, mikor eszembejutott, hogy alsóban mindig színes képeket pingáltunk az osztály ablakaira, temperával, amit aztán könnyen le lehetett mosni, ha új dekorációt akartunk. Így hamar előkerültek az ecsetek és festékek, tervek is készültek, majd egész nap, de komolyan: még este is, nagy munka folyt a frissen pucolt ablakokon...








A vizsgák után kicsit pihenni hagytam a gyerekeket, eléggé ki voltak merülve idegileg meg fizikailag is. Nagyokat aludtunk, lustiztunk, közben pakoltuk a dolgainkat a lakásfelújítás után, könyveket szelektáltunk, polcokat fúrtunk, rendezkedtünk.

Sárival megbeszéltük, mit szeretne a továbbiakban tanulni, mivel akar foglalkozni, és persze ez mi más is lenne, mint a biológia! Nemcsak odavan az állatokért, a növényekért és az egész teremtésműért, de hatalmas ismeretre tett szert, sokat olvas ilyen témájú könyveket. Elmondtam neki, hogy a biológia mivel foglalkozik, hogyan épül fel, halad az egyszerűtől a bonyolult felé, és közben megtanulhat olyan dolgokat, amire kíváncsi. Ugyanis az egész beszélgetést az indította el, hogy valamelyik állatnak egy szervére volt kíváncsi, az mennyire más vagy hasonló, mint az emberé... Na az már biztos, hogy az ő útját megtaláltuk :) Legalábbis egyelőre, mert még annyi lehetősége van, annyit változik is......






1 megjegyzés:

  1. Olyan jó, h Sári így ki tudta jelölni magának az utat!
    Hajrá, előre! :)
    Az ablakdíszítés nekem is nagy kedvencem, szép lett!!

    VálaszTörlés