Szeptember végén

Igen, Petőfi szerint még nyílnak a virágok meg minden, és szép az idő is. De most nem ez a lényeg :)
Eltelt egy hónap az iskolából, és most először érzem elégedettnek magam, mindennel jól haladtunk :) Sári volt pár dolgozatot megírni az iskolában, és kiderült, hogy matekból előrébb is járunk, mint a gyerekek. Ő már önszorgalomból a törteknél jár,  lazán átugrotta az ismétlést, mert az már unalmas.... Nem is bántam, én is untam :) Az iskolában a gyerekek még az írásbeli szorzásnál járnak, egyjegyű számmal. Mi már tavaly osztottunk is, hiszen benne volt a könyvben. De nem baj, ha ismétlünk, az úgyis nehezebben megy és mindig szükség lesz rá.
Samu a kezdeti szenvedések után megtáltosodott, most nagy örömmel olvas, számol, megtanultuk a magánhangzó-mássalhangzó* közti különbséget is, és az ábécét kóstolgatjuk, próbáljuk memorizálni. Nem tudom, az iskolások hol tartanak, pénteken megyünk beszámolni, majd kiderül.
Nem hittem még két hete, hogy ennyire jól állunk, Samu nagyon dacos és hisztis volt, ha csak szóbahoztam az olvasókönyvet. Visszaesett a számolásban is, pedig az nagyon jól ment neki. Már ott tartott, hogy tízes számkörben sem adott össze... Apával elmagyaráztuk neki, hogy az iskolások milyen sokat ülnek a padban, milyen sokat kell tanulniuk, neki meg a nap nagy része szabad és játszhat. Ez így nagyon le van egyszerűsítve, korántsem ennyire egyszerűen mondtuk el, és nem is egyszer, de a lényeg, hogy hatott. Mostmár szívesen ül le, tudja azt is, hogy ha nem húzza az időt, hanem figyel, akkor hamarabb szabadul, és ami a legnagyobb lépés: önállóan is hajlandó dolgozni. Nagy adag dac van benne... De oldódik :) Nehéz a bevésődött iskolai érzelmeket kitörölni. Szeretném, ha olyan kedvvel és kíváncsisággal tanulna, mint Sári. Mert tudom, hogy sokkal több van benne... Azt veszem észre, hogy folyton olvas, címkéket, újságot, beleolvas a levelezésembe. Szóval alakul :) Jöhet az október!

* Sári nagyon jót talált ki: mássalhangzó az, amihez használni kell a nyelvünket vagy a fogunkat, a magánhangzókhoz nem kell :)

Az elfolyó idő

Eltelt már két hét az iskolából és az időbeosztással nagyon hadilábon állunk. Egyszerűen nem tudok összeszedni egy ekkora csapatot... De már nincs mit tenni, ennyien vagyunk :)
Hanna és Jakab hatkor kelnek reggelente, ugyanis az első óra náluk 7:15-kor kezdődik. Ilyenkor kicsit velük vagyok, teázunk, uzsonnát készítünk, picit beszélgetünk, befonom Hanna haját..... Aztán elgurulnak a rollerekkel...
.... én meg pizsamásan megnézem a leveleimet, összebújok az ébredező kicsikkel, lassan-lustán megreggelizünk, olvasunk, elmeséljük az álmainkat, és egyszercsak azt veszem észre, hogy fél tíz van!! Ááááááááá!!! Azonnal felöltözni, mosakodni, hozzátok a könyveteket, üljünk le kicsit tanulni!
Aztán úgy belemelegedünk, hogy már dél is elmúlt, a konyha romokban, ebéd sehol, a nagyok meg mindjárt hazaesnek éhesen... Gyorsan összedobunk valamit, együtt persze, mert versenyt nyafognak, hogy ki reszelhet sajtot, ki pucol répát... Mikor tudom, hogy ötször gyorsabb lennék egyedül...
A délutánok meg a játéké, sokszor kellett a kicsiket elvinnem itthonról, hogy a nagyok tanulni tudjanak. Ha esik az eső, az nehéz dió... Akkor marad a feszültség, a pisszegés, hogy csendesebben vígadjanak.....
Este vacsi, fürdés, mese, alvás.
És végiggondolva a napot, megint megállapítom, hogy a hiba az én készülékemben van. Mert ha reggel felöltöznék a nagyokkal, már előrébb járnék, sőt szigorúan ruhában lehetne csak leülni reggelizni a kicsiknek is, utána együtt takaríthatnánk és aztán tanulnának szépen, miközben az ebéd rotyog a tűzhelyen, és a többi és a többi.........
És másnap délelőtt, mikor pizsamában kiviszem a szemetet az udvarra, meghatódva nézem a három kicsit, ahogy teherautókra rakodva költöztetik a csigákat és egyéb apróságaikat Seholországba, nagy egyetértésben és szeretetben, és visszateszem a munkafüzeteket a fiókokba. Ma sem tanulunk. A villámgyors tejberizst az udvaron esszük meg, villámgyorsan, mert az új bunker a kertvégi ágakból félbemaradt és estig olyan kevés már az idő a játékra......

"Anya, tudoood, az, amikor vágunk meg ragasztunk!"

Ez volt Samu kérése ma, hogy ilyen órát tartsunk. Szóval a technika. Sok gyereknek a tesi meg az ének, neki ez a kedvence. De hogy minek ezért külön órát tartani neki, nem értem, hiszen egész nap vág meg ragaszt, folyton bütyköl valamit. Ő kellene, hogy megtartsa a technika órát az iskolában is, rengeteg ötlete van és irtó vicces dolgokat talál ki, mindig megnevettet.
De belementem. Ha előtte matekozunk.....
Sajnos a matek valamiért nagyon nehezen megy most neki, visszaesett. Pedig nyáron már magától adott össze fejben százas számkörben. Mi történhetett?! Hanna szerint elkönyvelte magát butának, mert azt hallgatta, mennyire le van maradva a többiektől az iskolában.
Most napok óta újra a húszas számkörben dolgozunk, és azt próbálom rögzíteni a kis fejében, hogy hogyan tud mindig tízesre kerekíteni, melyik számnak melyik a párja, ami kiegészíti és ketten tízet adnak ki. Ehhez az ujjainkat használjuk, meg is beszéltük, milyen érdekes, hogy Isten pont tíz ujjat adott a két kezünkre..... Számológép, ami bioenergiával működik és mindig kéznél van :)
Ha pl azt kérdem, mennyit kell adni kettőhöz, hogy tíz legyen, akkor egyik kezünkön kinyitunk két ujjunkat, és rögtön látja, mennyi maradt zárva.
Mondókaszerűen is kántáljuk, az ujjainkat nyitogatva, hogy "egy meg kilenc az tíz, kettő meg nyolc az tíz.....", és ez tényleg sokat segített.
Ez is egy kedvenc videóm, Virágnál bukkantam rá: http://gyereketeto.blogspot.hu/2013/02/szamolas-ritmus-mozgas.html
Miután kellően kimatekoztuk magunkat, jöhetett a vágás és a ragasztás! :)
Papírkukac és rugózó békák készültek ma, persze Barnabás és Sári közreműködésével. Bevallom, nekem is ez a kedvenc órám......