Szeretünk olvasni :)

De nem volt ez mindig így. Jakab, Hanna, Sári falják a könyveket, kezdetektől. Ám Samu megriadt a sok betűtől, elsős korában ki is jelentette, higy ő bizony nem fog megtanulni olvasni, felesleges, mert farmer lesz, meg erdőben lakik majd, ott minek a könyv?! Na persze a nagyok rögtön megmagyarázták neki, hogy mennyire fontos és hasznos egy gazdának is az olvasás... de ez sem hatott. Lassan, döcögve haladt, és annyira nem szeretett hangosan olvasni, hogy sokszor sírvafakadt, ha gyakoroltunk, nekem meg a szívem szakadt bele. Ez egy ördögi kör lett, mert így kevesebbet gyakorolt, lassabban haladt, a sikerélmények csak nem jöttek...
Aztán bevetettem a kedvenc témáját: lego! Ez sok helyzetet mentett már meg a tanulásban :) rövid lego képregényeket kerestem, amit egy amatőr készített, beallított fényképekkel, vicces (??? vagy gyenge) szövegekkel. Ez hatott, ő kérte, hogy olvassunk, és egyre javult. Persze mellette haladtunk más könyvekkel is, nemszeretem olvasmányokkal is...
Ami még segített neki, az a sokat vitatott televízió volt: a műsorújságra kapcsolva mindig a nagyok irányították, mit nézhetnek a kisebbek, mi a tartalma az éppen műsoron levő filmnek. Samut nagyon zavarta, hogy nem kaphatja meg a távirányitót, hogy azt hangoztatják a többiek, úgyse tudja elolvasni, és így nem tud dönteni se. Hát csakazértis olvasott! :) mégiscsak hasznos dolog tud lenni, ha az ember ismeri a betűket... Bár nagyon lassan ment még mindig az összeolvasás és az értelmezés... De végre megkaphatta a távirányítót, nem kellett másra szorítkoznia, mit nézhet, mi megy éppen, nagyfiúnak érezhette magát.
És hol tartunk ma? Samu minden este, csakúgy, mint a nagyobbak, lefekvéskor olvas! Könyvet! Egyedül! Sokszor hangosan is, Barnabásnak! Még mindig előnyben részesíti a képregényt, de a sok ismeretterjesztő könyv is terítéken van, és remélem, hamarosan mesét is olvas magának. Addig azonban én olvasok fel a két kicsinek esténként, és tudom, hogy akármilyen jól fog olvasni Samu, még jódarabig az én kiváltságom lesz az esti mese....

Kép:
Eastmen Johnson: Reading boy

Dino-nap

Samu a mai napot kikiáltotta Dino-napnak (bár apa most mondja, hogy ma van a palacsinta világnapja... Azt hiszem, a dinokkal jobban jártam).
Beütöttem a gugliba, hogy dino printable, és válogattam pár feladatlapot. Barnabás színezni szeret és útvesztőset játszani, Sári angol szókeresőt kapott, Samu pedig gyakorolhatta a számolást, az ábécét, és írt is. Aztán persze ész nélkül vágott és ragasztott, ahogy szokott... Na jó, nem ész nélkül, persze, de ha meglátnád a papírfecniket mindenfelé, te sem értékelnéd a hatszázhuszonhatodik minidinót és a maradék maradékából vágott csontokat. Ilyenkor azzal áltatom magam, hogy valami baromi tehetséges dekorációs művész vagy dizájner lesz, és hálából legalább öregségemre fizet majd nekem egy bejárónőt.....

Torzonborz

Szeretem az újrahasznosítást, a szemétnek látszó dolgok felhasználását, a feleslegesnek tűnő kacatok újjászületését.
És Samu ebben nagymester.
Míg én a kesztyűbáb haját és szakállát igazítottam, ő a lehulló fonalfecniket összegyűjtötte, és elkészítette a saját emberét:

Nagyokkal otthon

Tegnap egy szintén otthon tanító anyukával arról beszélgettünk, hogy az internet nagy segítség, sok jó ötletet talál az ember, ha tanítani szeretne, csak éppen kb tíz-tizenegy éves korig bezárólag. Püff. Cuki feladatok, lapozók, vagdosni, ragasztani, színezni, játszani, hajtogatni, sok-sok ösztönzés, de a kamaszainkat már nem ültethetjük le ezzel :) Jó, persze, ők is szeretnek játszani, de azért ezt már nehezebb bevállalni....
Akkor hogyan lehet egy hullámzó kedélyű, önmagát kereső, útkereső nagylányt vagy nagyfiút segíteni a tanulásban? Mit tanuljon és hogyan? Mennyit és mikor?
Ezeken gondolkodtam én is a napokban, főleg azon, hogyan segítsek nekik közeledni Istenhez. Nem részletezem, kinek éppen milyen gondolatai vannak a három nagyobb gyerekem közül, mert ez nagyon belső dolog..... De mindannyian tudjuk, emlékezünk még, milyenek voltunk mi kamaszkorunkban, mennyit változtunk napról napra, formálódtunk jó és rossz irányokba is. Ne is felejtsd el ezeket az érzéseket, ha gyermekeid vannak....
Általánosságban elmondhatjuk, hogy ez a folyamatos útkeresés is változik napról napra, hétről hétre, és ha mi, szülők nem mutatunk utat, akkor gondoskodni fog róla más, hogy segítsen kitölteni az űrt, és szinte biztos, hogy nem olyan személy, aki ugyanúgy gondolkodik erről, mint mi. Nem hanyagolhatjuk hát el a gyermekeinkkel való tanulást, akár Istenről van szó, akár erkölcsökről, ha nem akarjuk, hogy a világot kövessék.
Persze itt jön a nehézség, a kiinduló kérdés: egy kamasszal hogyan??? Egyértelmű, hogy a tanulásról nem klasszikus értelemben kell gondolkodnunk, sokkal inkább együttgondolkodásként, utazásként, beszélgetésként. Ha a szívüket szeretnénk elérni, ne papoljunk, hanem kérdezzünk. Ezt mindenki saját gyerekére tudja személyreszabottan alkalmazni, nekem is egyik gyerekem nyílt és szeret kitárulkozni, másikkal tapintatosabbnak kell lennem. És a hittel kapcsolatos dolgok még kényesebb területre visznek, nagyon nagyon szeretettelinek kell lennünk...

Na egyelőre ennyi elég, nem akarok okoskodni, én is csak tanulom az anyaságot, örökké tanulni fogom.
Nagyon sokat segítenek nekem a jw.org honlapon is megtalálható, olvasható, hallgatható, letölthető kiadványok, feladatok, filmek.  A kicsikkel rendszeresen töltünk le feladatokat, mutattam múltkor is nektek egyet.
Ám ez nem olyan, mint a blogok, itt a kamaszok is találnak maguknakvalót: filmek, riportok, rajztábla, cikkek, feladatok.... Mind olyan témában, ami foglalkoztat egy mai tizenévest. És sok olyan témában, amitől egy szülő cidrizik, ha felmerül :)
A gyerekeim sokszor olvassák ezeket, kutatnak, raktároznak. Jókat szoktunk beszélgetni egy-egy cikk kapcsán.
Ám most, hogy sok időnk szabadult fel, arra gondoltam, miért ne használhatnánk úgy ezeket az anyagokat, mint egy tantárgyat? Hetente legalább egy témakört fogunk mostantól körüljárni, méghozzá önálló munka keretében, közben jegyzeteket készítenek, majd egy határidőn belül beszámolnak róla. Nyitottak egy-egy füzetet, amibe az összefoglalókat és jegyzeteiket írják, én megkapom és átnézem, majd összeülünk és megbeszéljük.
Egyelőre ez a terv, majd időközben úgyis alakul és változik az igényeknek megfelelően. Ez most azért látszik jónak, mert nem kell nagyon kitárulkoznia annak, aki nem akar megnyílni, viszont egymást hallgatva talán mégis arra éreznek késztetést, hogy beszéljenek az érzéseikről...
Itt találsz te is konkrét témákhoz feladatlapokat, ha ötletet keresel:
http://www.jw.org/hu/bibliai-tanitasok/csalad/tizenevesek/bibliai-tanitasokrol-fiataloknak/igazsag-istenrol-1-resz/