Az iskola segítőkészsége szinte megszűnt, mikor Hanna kiöntötte szívét a blogján az aktuális iskolai dolgairól ( persze nevek nélkül), amit amúgy soha nem olvas senki az iskolából, hiába ajánlgatta magát lelkesen a kis drága... Ám azt az ominózus bejegyzését valaki, aki csak jót akarhatott (mert feltételezzük a legszebbet) az osztályfőnöke figyelmébe ajánlotta. Emiatt végighallgattuk apával az igazgató és az ofő siránkozását, fenyegetését, miközben a kinyomtatott posztot lobogtatták az orrunk előtt, amin mi legszívesebben mosolyogtunk volna, hiszen olyan bájosan és őszinte gyerekséggel fogalmazott Hanna...! Persze meg kellett ígérnünk, hogy kitöröltetjük vele... Pedig valóban nem volt benne más, csak az igazság. De tudjuk mind, ez fàj a legjobban...
No ennek eredményeképp megszűntek a különórák Hannával, mondván, hogyan merjen bízni abban ezután bármelyik tanár, hogy nem lesz világgákürtölve róla valami...? Hisz az órák négyszemközt zajlanak, ki tudja, miket hord össze majd róluk.... És ha megfordítom a kérdést? Ha én aggódhatnék, mi történhet egy ilyen órán?!
Summa summarum, gyerekesebbek a pedagógusaink a gyerekemnél... És csak erősítik bennem az érzést, hogy elhatározzam magam az összes gyerek otthonoktatásáról. Nekik is könnyebb volna a Radics-gyerekek nélkül. Főleg Radics-anyuka nélkül...:)
Ezután semmi támpontunk nem volt a tanuláshoz, és bevallom, erőnk se, rengeteg dolog történt Hanna betegsége körül. Elhanyagoltuk a sulit... Néha felmerült, majd újra elúszott... Aztán egyszercsak kaptunk itthonra pár feladatlapot, dolgozatlapot, amit Hanna megpróbált kitölteni, most ezek vannak terítéken. A minap megkérdeztem, hogyan zárjuk le ezt az évet, mégis mire készüljünk, vizsga vagy nem vizsga? Még ők sem tudják. A vizsga június 10-én lesz, de még nem tudják, hogy Hannának kell-e vizsgáznia, mert ha le tudják zárni (de ugyan mi alapján?!), akkor nem kell. Én ennek örülnék, persze, de tényleg nem értem a logikájukat...
Hát most várunk. De sokáig nincs idő. Holnap elseje... És még nincs válasz.
