Kérés...

Megkérem minden kedves olvasómat, hogy ha valami nem tetszik, amit írtam, nyugodtan jelezze akár itt, akár személyesen. Azért van a "megjegyzės" ablak, sőt, névtelenül is lehet írni :) De úgy gondolom, felnőttek vagyunk, nem óvodások, hogy egymás háta mögött árulkodjunk....
 Tudom, hogy sokan olvasnak titokban, de hát ez nem is zárt blog, bárki bekukkanthat, maradhat, de ha nem tetszik, tovább is lapozhat, senki nem kötelezi, hogy olyat olvasson, ami szerinte "szörnyű". Ha pedig tetszik, a pozitív visszajelzés is jólesne :)
És úgy tudom, engem sem kötelezhet senki arra, hogy kitöröljek innen dolgokat, ez a blog az én személyes véleményem tükrözi, és egyelőre ez még nem tilos a demokráciában.
Ha pedig konkrétan szabályt vagy törvényt sértek, arra is megvan a lehetősége minden állampolgárnak, hogy bíróság elé vigye az ügyet.
Akinek nem inge, ne vegye magára, nem szeretnék én senkit megbántani, de úgy érzem, sokan csak azért követik a bejegyzéseimet, hogy hibát találjanak benne, bennem, bennünk. Azt pedig nem nehéz, szerintem másban sem....
Nem jókedvünkből választottuk Hannának a magántanulóságot, hanem egy komoly betegség miatt, ami megkeseríti az életét, tönkreteszi fejlődő szervezetét, és nagy terhet tesz mindannyiunk vállára. Amikor ezt a blogot elkezdtem írni, kicsit dokumentálni szerettem volna a tanuláshoz szükséges dolgokat, a hivatalos menetét a magántanulói jogviszony kérelmének, az itthoni iskolásdi örömeit és nehézségeit, de belátom, teljesen más irányt vettek az írásaim. Nem könnyű ez az egész... Azt érzem, eltörpülnek az iskolából kapott jó és kedves élmények amellett a mérhetetlen nehézség és szomorúság  mellett, amik érnek minket... Igen, negatív lettem, mert nincs okom bizakodni, csak az ad erőt, hogy egyszer vége lesz, örökké nem tart, és addig is megpróbálom a lehető legjobbat kihozni az iskolás évekből a gyerekeknek, hogy ne csak a rossz élmények maradjanak meg. De ez is egyre nehezebb... Aki szép dolgokat akar olvasni, látni, és felüdülni vágyik, válassza a másik blogom.