2013. október 11., péntek

Iskola ha beindul...

Akkor nincs 1 perc nyugtod se. Esténként már sírni tudnék, úgy vágyom az ágyam... Kaptam is egy új matracot, hogy reggel ne úgy ébredjek, mint akit agyonvertek. Kell ez nagyon, mert nappal viszont  összetör a sok dolog.
Jakab első órája 7:15-kor kezdődik, keltem hatkor. Gyors reggeli, teázás (a minap már történelmi kérdések utan kutattunk együtt hajnalban), majd amikor indulóban van, ébresztem Sárit és Samut. Ők is megreggeliznek, aztán indulunk hamar, mert 3/4 nyolcig mindkettőjüknek be kell érnie, de 1800 méter különbség van a két épület között..... Kénytelen vagyok autóval hordani őket, akármibe is kerül, mert sose érne be Sári időben, és akkor a dögnehéz táskájáról még nem is beszéltem. Samu így is sokszor egyedül sétál be egy szakaszon, ő nagyon élvezi, én meg nagyon izgulok:)
Mivel egyikük sem ebédel bent, az óráik után megint két helyen kell lennem egyszerre. Samunak minden nap öt órája van elsős léttére, hála a mindennapi testnevelésnek. Sárinál kell kezdenem, mert ha nem vagyok ott kicsengetésre a kis épületnél, ahova jár, meglehet, hogy nem találom ott az osztályát, mert már elindultak a nagy épületbe ebédelni... Mert a napközisek minden nap átgyalogolnak és ott maradnak délután. A tornaóráik is az utolsó órákban vannak, mert a kisépületben  nincs tornaterem se. Ám mire átvonulnak szegények, addigra nincs is idő átöltözni, gyakran csak az udvaron játszanak egyet. A szaktanárok meg ide-oda kerékpároznak, hogy megtarthassák a nyelvórát, énekórát, stb. És a történet úgy kerek, ha elmondom, hogy csak a harmadik-negyedik osztályok járnak ide, kivéve az igazgató úr gyerekének osztályát..... Ők a nagy épületben maradhattak.
Samuval minden délután mennem kell vagy fejlesztésre vagy logopédiára. Így csúszik a leckeírás, kimarad a szabad játék, marad helyette a rohanás meg a sírás-rívás... Elsősként amúgyis fenekestül felfordult az élete, de ezek még jobban kiborítják. Ha hagyom kicsit játszani, akkor a leckeírásra olyan fáradt, hogy csak dühöngünk mindketten, ha meg nem játszik, rögtön leültessem leckézni?! Hova lett a gyerekkor?




Csütörtök a legrosszabb: az utolsó óra után félóra múlva kezdődik a fejlesztés, ezalatt megetetem valamivel az autóban, és ahogy ennek vége, már ott is kell lennünk a logopédián. Közben Sári is velünk van, leckézünk vagy elintézzük a vásárlást, de hazamenni nincs értelme és benzinpazarlás is volna. Milyen jó, hogy Barnabás ezalatt Hannával otthon lehet! Mert régen őt is húztam-vontam magammal ezekre a helyekre...
Mire hazaesünk, elfáradunk mind, de nincs pihenés, meg kell csinálni a leckét, begyújtani, a nagyokkal is törődni, és már itt is a vacsoraidő. Utána fürdés és nyolckor mindenki ágybabújik. Ha sikerül...:) kicsit még olvashatnak vagy én olvasok a kicsiknek, de hamar aludni kell, mert következő nap kezdődik elölről az egész...
El sem tudom képzelni, hogy csinálja, aki még dolgozik is... Minden elismerésem a dolgozó anyáké!!
És hálát adok Istennek, hogy itthon lehetek a gyerekekkel...

3 megjegyzés:

  1. Szerencsére az ilyen iskola nem általalános. Reggel elviszem a kicsiket az óvodába (5-10 perc), másik iskolába a nagyobbat (másik irányba 5-10 perc), a kicsiket fél háromkor hozom haza, a nagyot négykor. (Itthon nem vesszük elő a könyveket)
    Heti két nap uszoda, szintén 10 perces távolságban. Hát ennyit tesz a város, valahogy nem is vágyom vissza faluba. Igaz a kert hiányzik, de a sok munka a közlekedés nem. Nem mellesleg a falusi iskolám kritikán aluli, mióta a pedagógusok elmentek és mások vannak. Itt meg 3 iskola van elérhető közelségben.

    Ha meg visszamegyek dolgozni, apa tudja hozni-vinni a gyerekeket, mert helyben dolgozik. De mi lesz, a lekvárbefőzéssel, ruhavarrással, takarítással, ha este hatra esek haza? Nem tudom még, hogyan fog alakulni, meglátjuk.
    De a szerény 8 év alatt amit itthon töltöttem a gyerekekkel, rá kellett jönnöm, hogy ahányan vagyunk, annyifélék. És mindenkinek úgy jó ahogy ő csinálja. Valakinek jó, hogy a gyerek másfél évesen bölcsis, valaki szeret otthon maradni velük. (és megkockáztatom, hogy a másfél évesnek is jó, hogy napi 24 órában nem egy türelmetlen és ideges anya van vele, hanem 10 órát egy képzett gondozónő és a maradék 14-et meg egy örömteli anya.)

    Ha megkérdezhetem, a környéketeken élők hogyan viszik el a gyerekeket iskolába? Nem lehetne összefogni, hogy egyik héten te viszed a gyerekeket, a másikon meg ők?

    Ildikó

    VálaszTörlés
  2. Szerencsés vagy, Ildikó.. Ez egy város, nem falu, faluban gyalog is odaérnék bárhova, de itt... Még a vérvételre meg orvoshoz se jutsz el, nincs helyi jãrat. Mindenki bringával jár, minden heten van is nagy baleset, halál is, mert közben minden irányba átmenő teherautó és kamionforgalom van. Meg dilis autósok. Ezért mi nem bring ázunk, hanem gyalogolunk vagy autózunk.
    Egyik hétfőn a gyerekek szeme elott repült egy bringás kislány.... Még a 16 evesem se hajlandó kerekezni, megy gyalog.
    Nem tudok bevállalni mást, tavaly próbáltam, de ha betegek vagyunk....? Na meg viszonzást ritkán kapunk, itt valahogy ez nem működik.
    A bölcsis dologgal nem értek egyet, 10 óra bölcsőde utan mindössze 4 órát van együtt anya es gyerek, a többit atalusszák..... És mi az, hogy ideges anya?! Nem tudjak a nők, hogy a legfontosabb időt mulasztjak el..... Szomorú. Én tapasztalatból beszélek, én is próbáltam, depressziós is lettem. Ismerős is van hasonló cipőben, sok sírás hallatszik, mert érdekes módon anya nem nyugodt órákat tolt a kicsivel 10-12 óra munka utan.... Nem Ildikó, ez nem igy kellene, hogy legyen.
    És igaz, hogy sokféleképpen lehet, de majd nézzük meg pár év múlva a kamaszokat.....

    VálaszTörlés
  3. Hát tudnék én is írni, hogy szomorú, hogy nem a gyerek a legfontosabb, de ha csak a szűkebb családomat nézem, már nem csodálkozom semmin. Illetve csodálkozom, nem értem, próbáltam tenni, de nem megy. A gyerekre nem marad sem idő sem energia, minden más előbbre való.
    Van tiszta ruhája, biciklije (vagyonért), számítógép, telefon, ennivaló, de leülni vele beszélgetni, játszani? Hát az nem fér bele. Nagyon sok mindent tanultam általuk mit/hogyan ne csináljak.

    A másik "tanító" meg az egyik munkatársam volt, ő azért adta a gyereket 15 hónaposan bölcsödébe, mert unt már otthon lenni vele. Emlékszem, még mi is furcsállottuk azok akik a gyerekvállalás előtt áltunk, hát még azok akiknek volt már gyerekük!
    Évekig vártak a gyerekre, aztán amikor meglett akkor meg már valahogy nem is akartak babázni... Érdekes volt látni anyukát, hogy perelt a férjével, hogy miért nem azt a ruhát adta a gyerekre amit kikészített. :-(

    Nem is akarok belemenni, tudom, hogy az lenne a gyereknek a legjobb, ha az anyuka otthon foglalkozna! vele, de ha nem megy még mindíg szerintem a bölcsi a kisebbik rossz.

    Ildikó

    (tényleg szerencsés vagyok tudom, ma besétáltam a nagy könyveiért az iskolába, mert naná, hogy péntekre beteg lett, kellenek az ilyen napok. Neki. :-))

    VálaszTörlés