2013. június 3., hétfő

Vizsgára készülünk

Pár napja még azt írtam, nem tudjuk, mi lesz Hannával. Na ma már közelebb vagyunk a végkifejlethez, csak azt nem tudjuk, mi lesz az eredmény. Hahaha....
Szóval ma megérkezett az iskolától a levél, miszerint 10-én, azaz EGY HÉT múlva itt és itt, ekkor és ekkor vizsga... Se több, se kevesebb a tartalom. De hogy miből, miről, azt nem szokták közölni? Mert ez így nagyon fejbevágott minket. Mikor apa elment Sáriért a suliba, megpróbált kipuhatolni némi információt, és büszkén hozott nekünk egy fecnit, amin felsorolta a tantárgyakat. Köszi, ettől rögtön megnyugodtunk... áh, dehogyis. Bevallom, össze is vesztünk, Hanna, apa meg én... Mindenki csak kiabált, a maga igazát fújta, mentegetőzött, apa ötleteitől falramásztunk... Nem volt szép jelenet.
Apa nagyon nehezen kezeli ezt a magántanulósdit, folyton bizalmatlan Hannával szemben és úgy érzem, belekotyog abba a rendbe, amit mi kialakítottunk, és ezzel olyan, mintha bennem sem bízna. Megértem őt is, aggódik. Hanna hetedikes, ezek a jegyek számítani fognak a középiskolai felvételinél, meg kell mutatnunk, hogy tudunk tanulni, hogy működik ez a dolog, azért, hogy jövőre is engedjék, ha szükségünk lesz rá...
De őszinte leszek: bennem van egyfajta dac, hogy teszek a fejükre, teszek a rendszerre, hagyjanak minket, már bántottak eleget, de segítséget nem kapunk, akkor meg minek gürizzünk?! Tudom, rossz hozzáállás... De úgy belefáradtam... Annyit megyünk orvostól orvosig, annyit kell aggodalmaskodnom, hogy erre már nem sok erő jut. Bevallom, a tanulás az utolsó, ami eszembejutott az utóbbi időben...
Élveztem a Hannával töltött időt, együtt tettünk-vettünk, megtanítottam sokmindenre a ház körül, olyan sokat nevettünk ebben a pár hónapban, mint eddig még soha talán... Es ezek sokkal többet értek  nekem, mint a jó bizonyítvány.
Közben néha tanultunk, együtt derítettünk ki szabályokat, együtt fedeztünk fel megoldásokat, es ez is erősítette a kapcsolatunkat. Nagyon ránkfért, akinek kamaszlánya van, ért engem:)
Beszéltünk többször is arról, mi lesz, ha nem sikerül ezt az évet jó eredménnyel zárni, mi lesz, ha évet kell ismételnie. És egyikünk sem aggódik emiatt, tudjuk, hogy ha így lesz, nem dől össze a világ, és tudjuk, hogy a betegsége miatt alakult így ez a helyzet. Persze megerőltethettük volna jobban is magunkat, de valahogy úgy érzem, ez a pár hónap járt nekünk, főleg Hannának.
Nagyokat aludt, de valóban nagyokat:) néha délben kelt fel. A betegsége miatt nem tud este elaludni, rengeteget olvas (sokszor a tananyagot), éjjel forgolódik, néha kóvályog is. Izomfájdalmai vannak, légzési nehézsége, kell hát a sok alvás, hogy regenerálódjon.
Az iskola miatt kezdett bezárkózni, a betegsége miatt meg undokoskodni, úgy éreztem, távolodik tőlem. Az itthonlét alatt viszont sokat javult a kapcsolatunk, nagyon sokat. Kamaszként új gyereket kaptam, de így könnyebb volt összerázódni, megismerni, kitapasztalni az új egyéniségét.
A fizikális változások miatt is jobb a lelkének, hogy itthon lehetett: hol hízik, hol fogy, az utóbbi időben meg ödémás lett, de itthon nem kritizálta vagy csúfolta senki, az iskolában azonban biztos nem állták volna szó nélkül... A fájdalmak miatt menni is egyre nehezebben tud, kevesebbet bír, hogyan cipelné a többkilós táskát mindennap a suliba?!

Egy szó mint száz, nem érdekel, hogyan sikerül a vizsga, mert sokkal többet ér az a sok szeretet és jó, ami ezzel az itthon töltött idővel járt. És ezt nem cserélném el egy kitűnő biziért sem!:)

Azért a vizsgákra készülünk, kemény hét elé nézünk... Közben orvos, egyéb finomságok, valahogy össze kell szedni magam és bikaerősnek lennem. Imádkozzatok értünk!




5 megjegyzés:

  1. Kitartás, sokat gondolok Rátok! <3

    VálaszTörlés
  2. Én is így éreztem. Szerettem volna sokkal többet tanulni a fiammal, de sokszor előfordult, hogy aznap nem "tanultunk", mert piacra, játszótérre, máshová kellett mennünk. Viszont... rengeteget beszélgettünk, ami sok mindenért kárpótolt. Ha iskolába járt volna, nem tudtunk volna ilyen meghitt órákat együtt tölteni, beszélgetve, közösen főzöcskézve! És az sem igaz, hogy a tanulással nem haladtunk, hiszen a séták közben rengeteg szó esett látszólag haszontalan, valójában nagyon fontos dolgokról: különböző érzelmekről, erkölcsi problémákról (szabad-e hazudni, és ha igen, milyen esetekben), olvasmányélményekről, filmekről, a most sajnos aktuális árvizekről (olvastunk a nagy szegedi és pesti áradásról) stb.
    Én is hálás vagyok a sorsnak ezért az időért, nagyon kedves hónapok voltak ezek! Féltem, hogy a tanulással nem haladunk, de a vizsga bebizonyítottam hogy épp elég időt fordítottunk erre is.
    Jól teszed, hogy nem piszkálod a kislányt, hagy pihenjen (kamaszkorban van; hihetetlen fizikai igénybevételnek van kitéve!), olvasgasson!
    Talán a hátralévő egy hétben érdemes elővenni a tankönyveket és átbeszélni, hogy mit kérdezhetnek a vizsgán...
    Azért ezek a tanárok megérik a pénzüket...
    Szeretettel gondolunk Rátok, és várjuk a vizsga eredményét!

    VálaszTörlés
  3. Ha valaki ellene volt az otthonoktatásnak hát én igen! Mára azt mondom minden tiszteletem azoké akik felvállalják! Aki lobogtatta az orrod előtt a ki nyomtatott bejedzést annak a lelkiismerete nem tiszta! Van félni valója és azt akarja elérni féljél te! Neked nincs mitől félned tiszta lelki ismerettel! Emelt fejjel menjetek vizsgázni,hogy félve szólítsanak meg benneteket! Volt főnököm mindig azt mondta a paraszt büszkeségedet vedd elő ha szükség van rá!

    VálaszTörlés
  4. Erzsi, te a távolból is mindig mintha átölelnél...:) és igen, most intenzív tanulás megy, holnap magántanár is segít.
    MicskaMa, üdv itt!:) ígérem mindenkinek és magamnak, nem hagyjuk magunkat többé!!! Anyatigris vagyok, ki más védené meg a gyerekeimet, ha nem én?! ;-D

    VálaszTörlés