2013. június 10., hétfő

Vizsga

Idegeskedés és hasmenés és nemalvás és gyomorgörcs után végre túlestünk rajta. Tényleg túlestünk, sitty-sutty, 8-ra mentünk, 9-kor már az autóban ültünk.
Az történt ugyanis, hogy Hannának nem kellett vizsgáznia mégsem, az itthon kitöltött feladatlapok alapján osztályozták és zárták le. Csak ezt mondjuk közölhették volna múlthéten is, mikor kérdeztük őket...
De ez nem is várható el olyan tanároktól, akik nem köszönnek vissza, vagy még el is forgatják a fejüket, ha a folyosón találkozunk... Komolyan nem értem, mit vétettünk, de nem merem megkérdezni, mert még idejár 3 gyerekem.
A matektanárnő volt most is a legkorrektebb: negyedórás hiábavaló várakozás az osztályfőnökre már kicsit kiakasztott minket (ekkor még nem tudtunk semmit), amikor J. néni odapenderült és azt kérdezte: "Hanna, ajánlok neked kémiából egy négyest es matekból egy hármast, jó lesz így?" Nekünk persze hogy jó!! Még több is, mint reméltük...:)
Na de a kedvenc magyar-töri tanárnőnk kicsit megkínozta Hannát, elvitte egy körre... Nem is írok róla többet, nagyon kiakasztott a mai viselkedése.
Ezután jött végre oda az osztályfőnök, es közölte, hogy nem kell másból vizsgáznia, majd pénteken megkapja a bizonyítványt és ennyi.
Innentől a jegyek már nem is érdekelnek, ezek szerint bukás nem lesz, ez a lényeg!:)

Az autóban azt mondtam Hannának, bárhova mehetünk most, bármit kérhet, ünnepeljük meg, hogy vége a tanévnek. Sose találjátok ki, mit kért....
-- Menjünk el a könyvtárba...
Nagy murit csaptunk, faltuk a könyveket, csak úgy zengett tőlünk a város!  
Azért ünnepi ebédet is kívánt, tejszínes tésztát reeeeengeteg sajttal. Meg a hobbi-boltban választott pár kütyüt, most azokkal dolgozik:)

Mindenkinek köszönjük a sok imát, szurkolást, együttérzést és ránkgondolást!!!

6 megjegyzés:

  1. Gratulálok Hannának, meg természetesen Neked is!! Jó pihenést a nyári szünetben :) :) :)

    VálaszTörlés
  2. Drága Erikám és Hanna (és a többiek)!

    Hősök vagytok!!! :):):)
    Sok gyereket már járattam iskolába és megoldottuk sokszor a lehetetlent is, de magántanuló egyik sem volt.
    Az iskolában a tanárok hozzáállása is szörnyű amit tapasztaltok, ezzel csak azt tudják elérni, hogy ami amúgy könnyen menne, azért meg kelljen küzdeni, és maguknak csinálnak plusz munkát
    De ti megküzdötök becsületesen, és eközben még rosszal sem fizettetek azért a sok megalázásért amit kaptatok. Meg lett a jutalma, nem csak 2-es, hanem annál sokkal jobb jegyek lettek.
    Puszilom Hannát, nektek meg további sok erőt a küzdelemhez!
    Egyszer csak eljön az az idő, amikor ezek 'észbe sem jutnak és nem is fogunk rá emlékezni', - csak addig bírjuk ki valahogy :):):)
    Puszi: Márti :)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok én is mindkettőtöknek!

    VálaszTörlés
  4. Nincs ennek az iskolának magántanulója Hannán kívül, hogy ennyire tanácstalanul zajlik le egy vizsga? Soha nem csináltak még ilyet? Egyvalaki viselkedett profin ezen a napon: Te (meg a lányod)! Gratulálunk hozzá!

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok! Várakoztathatnak bár mennyit a saját ostobaságukat teszik nagyító alá! Nagy vonalú lehet a jegyekkel te nem ezt vártad el! Elég lett volna,ha ember marad! De ez már csak így marad.Nem te vagy boldogtalan. Ők meg csak sajnálják magukat ahogy csak akarják! Hanna élvezze a nyarat! Rátok fér.

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok!

    Remélem hamar kiveretitek, és sok erőt tudtok gyűjteni a következő menethez!

    VálaszTörlés